Koltozesrol

Annyi mindent tudnek irni megintcsak, szinte mar-mar tulcsordulo erzes. Kint metszo hideg, nyirkos, nagyon rossz ido. Nem szoktam kulonosebben panaszkodni az idojarasra, mert hat, ez van, de ami mostanaban (ez alatt ertem az utobbi ket hetet) volt, az tenyleg rettenetes volt. Ho es eso felvaltva, nagyon keves napsutessel, ami epp csak felszaritotta az elobbieket.

Szoval remelem uton van a tavasz, es siet.

Nalunk pedig jo dolgok tortennek, sot, alomdolgok, de ahhoz hogy ezek mukodjenek, koltozni kell, meghozza igen messze. Az eszakot felcsereljuk delre, a siksagot dombsagra. Egyedul a tenger marad, meg gondolom a szel. Uj lesz szinte minden, meg a lak is. Az uj ev tenleg sok ujat hozott, es meg ki tudja mit tartogat.

Epp ideje, hogy egy reg (fel eve) elmentett verset eloszedjek...

Elmész egy helyről, ahol boldog vagy éppen,
keresel mást, ahol majd boldog lehetsz.
De csak veszíthetsz mindenféleképpen:
a múltadról a változás lemetsz.

Hiába viszel el mindent magaddal:
könyvet, törölközőt, edényeket –
itt marad majd a konyha és az udvar,
a házban hagyod majd a lényeget.

A homokozót, a garázst, a macskát,
a fal sárgáját napnyugta előtt,
a kopott, poros udvarban a hat fát,
az ólmos, mégis édes levegőt.

Vidd el levágott muskátli-palántád,
keress neki egy napos ablakot.
Ha itt hagyod a virágzó akácfát,
keress helyette másik fát, hatot.

Ha nem változtatsz, más fog majd helyetted
dönteni minden változás felől.
Új alapjaid, rajta hát, te vesd meg,
mielőtt régi házad összedől.

Szabó T. Anna, Változás