Sikítani

Sikítani lenne jó, de nem jön ki hang a torkomon. Sírni sem tudok, a testem remegéssel válaszolt az igazságtalanságra. Hiába, ez a mai magyar munkaerőpiac. Csak van olyan cég, amiről ezt nem gondoltam volna. De mégis.

Optimistán: ez determinálja az utat, nincs kereszteződés, nincs kérdés. Végig kell menni rajta. Lesz, ami lesz alapon.

Ez lehetséges?

Próbáltam elég nagy - még blogba helyezhető képet találni - mert nem értem. Most kezd bennem realizálódni, hogy tényleg lehetséges az, hogy 3 hét múlva nem lesz többé Sláger Rádió. Nyilván ezzel nem vagyok egyedül, de felfoghatatlan.

Számomra ez olyan érzés, mint annak idején (1999, 2001) amikor nagyon komoly árvízveszély volt. Nem tudtuk felfogni, akkor gyerekként, hogy ez mekkora veszélyt jelent. Semmi sem volt biztos, de mindenkin látszott a döbbenet. Természetesen nem akarom most ezt a helyzetet az árvízhez hasonlítani, viszont az érzés nagyon hasonló, annyi különbséggel, hogy most tudunk egy dátumot. Anno az emberek hallatlan összefogásról tettek tanubizonyságot. Minden férfi kiment a gátra (persze volt, aki nem, de azokról nem is érdemes szót emelni), és együtt töltötték, és pakolták a homokzsákokat. Otthon pedig összepakoltuk a legszükségesebbeket. Más állapot volt, ez abban hasonlít, hogy az emberek összefognak, mert ekkora igazságtalanságot - politikai manipulációt - nem lehet szótlanul tűrni.
Egyetlen egy dolgot érnek el ezzel, hogy még jobban kiábrándulunk ebből az országból. és ez szomorú. Igen, el lehet menni, és el is fogunk, de a tudat, hogy minden csak rosszabb lesz, nem hagy nyugodni.

Nyugalom?!

Úgy látszik, hogy a nyugalom még várat magára, de talán 1-2 órán belül végleges a szabadság. Utálom, amikor utálok valakit, nem nagyon tudok mit kezdeni az érzéssel. Ez egyáltalán nem jó, de nem tudok megbocsátani, vagy inkább felejteni. Az idő persze majd segít, addig pedig az egyetlen eddigi taktikámhoz ragaszkodom: mosolygok, ha kérdeznek valamit, és amikor csak tudok, elvonulok a fotelembe, és elmenekülök abba a történetbe, amit éppen olvasok.

Az időutazó felesége teljesen más, mint egy könnyed regény...úgy jó, ahogy van. Sajnos már a felénél járok (azért sajnos, mert nagyon jó, és az ilyen könyveket nem szeretem hamar elolvasni, a történet viszont észrevétlenül halad az ujjaim között), egészen érdekes a nézőpontok váltása, és arra is nagyon figyelni kell, hogy ki, éppen hány éves, és hol van. Kíváncsi leszek egy-két dologra a filmben - hogy valósítják vajon meg, vagy egyszerűen csak kihagyják. És még nem néztem meg, hogy ki a zeneszerző - na de majd most. Ó. A zeneszerző számomra ismeretlen, ami nagy kár, mert örültem volna egy Newmannek, vagy Desplatnak. Na nem baj, remélem, hogy nem szúrták el nagyon. Jövő héten kiderül.

Állatkert

Nem fogok finomkodni, a mai nap nem egészen úgy indult, ahogy az a nagy könyvben meg van írva(eleve 2,5 órát vonatoztam) . Na jó, mégis óvatosan fogalmazok, mert bár itt nincs nyomdafesték, a képernyő sem nagyon tűrné a szavakat, amiket használnék. Sok értelme nem lenne, már kimérgelődtem magamat, csak még mindig nem értem az embereket.
Miért jó az bárkinek, hogy ha a másikat megalázza, vagy leordítja köszönés nélkül (utóbbi már nem a saját, de egy szomszéd volt)? Nem jutok dűlőre, hogy milyenfajta örömet, vagy elégtételt jelenthet az egyeseknek, hogy becsmérelnek, vagy vádaskodnak, esetleg elégedetlenkednek...még sorolhatnám.
Van, akivel megtehetem, hogy visszaszólok, van, akinél nem érdemes, és van, hogy csak mosolyok - na ez a legrosszabb nekem, mert nem mutathatom meg, hogy tényleg mit érzek, és hogy legszívesebben nyakon önteném egy vödör vízzel.

Ilyenkor persze, eszembe jut, hogy csak pozitívan, és igyekszem a dolgok jó oldalát nézni, de több jó kell, hogy a sok rosszat ellensúlyozza.
Pl. 3. hét várakozás után hozzájutottam Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége c. könyvhöz, ráadásul egy kedvesebb kiadásban, mint amire számítottam (lsd. fent) - mostanában leszoktam a könyvvásárlásról, több okból: még nem raktuk össze a plusz könyvespolcot, túl nagy a választék, ezért inkább könyvtárba járok, és a megmaradó pénzből jó kajákat főzök.
Van egy hetem elolvasni - akkor lesz a könyvből készült film premierje - ami bőven elég :)

A vonaton pedig befejeztem Kunderától - A lét elviselhetetlen könnyűségét, amiről azt gondoltam, hogy nehezebb olvasmány, nem olvastam még tőle egy könyvet sem. Apa nem szereti, de nekem tetszett. Érdekes történet, sok szemszögből, ez élet sok-sok egyéni furcsaságára rávilágít. Jó ilyet olvasni, ezáltal, ha picit is, de többnek érzem magamat.
Egész megkönnyebbültem. Most már jó fordulatot kell, hogy vegyen a nap, és ezt 3 nap pihi követi :):)