Hallgatni...

Ez a szám nagyon teljes - nekem a kedvenc részem 2.45-től kezdődik - bár, még több zongorát el tudnék viselni benne. Majd még egyet belinkelek, mert az is nagyon tetszik.

Enni, inni...

A mai nap eddig az újdonságok jegyében telt. Délelőtt elkészült a Limoncello alap, hát a citromhámozás, és kézi facsarás kemény meló, és a gyümölcse még igen messze van (kb. 4 hetet fog hűtőben tölteni, némi alkohol társaságában) - Karácsonyra iható lesz.

Ami viszont a mai nap legfinomabb dolga: az amerikai palacsinta. Myreille receptjét használtam, és elismerésem :) Szuper lett. Érdekes ez a palacsinta egyébként. Mi, az itthon megszokottat lóhalálában, két serpenyővel, gyorsan csináljuk - és mérgelődünk, ha elszakad, stb. Ez viszont épp az ellenkezője: nyugisan elkészítettem a tésztát, majd elkezdtem sütögetni (halkan hozzáteszem azért, hogy több, mint egy órába telt a nyugis sütögetés). Hármat tettem egyszerre a serpenyőbe, és elvoltak magukban. Lassú tűzön, néha megfordítva sütöttem meg, pár csepp olaj kellett csak, és sok-sok türelem. De közben enni is lehetett, és itt lépett be a képbe a juharszirup.

Most az a rész következne, hogy ódát írok a juharsziruphoz, majd a palacsintához, majd a juharszirupos palacsintához. Persze, mindenkinek jobb, ha bele sem kezdek, de valami fantasztikus ízorgia volt ez (és még van jó pár db) selymesen krémes, picit édes, és éljenek a juharfák!

Margitsziget

Körbejártam a szigetet, szép volt, tiszta levegővel és fantasztikus színekkel. Láttam gólyákat, mókust. Ilyenkor szeretem Pestet.

Az időutazó felesége

A film zenéjét hallgatom (miután meglepő módon nagyon hamar sikerült hozzájutnom, zeneszerző: Mychael Danna) és próbálom eldönteni, hogy melyik szám tetszik a legjobban. Ha már tudom, majd belinkelem youtube-ról.

A filmet tegnap láttam, egyedül, a sálamba burkolózva, egy hatalmas teremben. Kevesen voltak (hála a Pesti est lehúzó kritikájának :)) de ezt egy cseppet sem bántam. Senki nem rágcsált mellettem, nem dumáltak, így tényleg élvezet volt (egy dolgot nem értek azonban, hogy amint feltűnik az utolsó képkocka, és a rendező neve, mintha mindenkiben megszólalna egy kis vészcsengő, hogy menekülés, és rohannak ki a teremből. De mégis MIÉRT? Ha már megnézek egy filmet, akkor én szeretem addig nézni a stáblistát, amíg a takarítók hagyják :) Főleg, ha szép a zene, akkor sokáig elhallgatom. Nekem az még hozzátartozik a filmhez, van pár perc, amíg visszatérhetsz a való világba, fel lehet szárítani a könnyeket, orrfújás, stb :)

Szóval a film tetszett, de a könyv viszi a pálmát. Bár, a film meghatóbb, ütősebb volt talán (ezért a hatalmas vászon) egy-két jelenetet kihagytak (nyilván nem lehet mindent filmre vinni, de 1 különöseb fontos lett volna), és hiányoztak. Jól összerakták viszont, és Rachel MacAdams is nagyon jól játszott. Azok a kritikusok pedig, akik lehúzták, ezek szerint még sosem szerettek annyira valakit, hogy féltek volna elveszíteni.
Nosztalgiáztam kicsit, mert nem is tudom, hogy február óta voltam-e multiplexben. Valószínűleg nem, és ezért jöttek vissza az emlékek. Hogy egyedül nézek egy fimlet, miközben tudom, hogy ha felnézek a kis ablakra, akkor valaki visszamosolyog rám. Tényleg jó volt.

Elismerésem a zeneszerzőnek...lehetetlen választani.

Ez lehetséges?

Próbáltam elég nagy - még blogba helyezhető képet találni - mert nem értem. Most kezd bennem realizálódni, hogy tényleg lehetséges az, hogy 3 hét múlva nem lesz többé Sláger Rádió. Nyilván ezzel nem vagyok egyedül, de felfoghatatlan.

Számomra ez olyan érzés, mint annak idején (1999, 2001) amikor nagyon komoly árvízveszély volt. Nem tudtuk felfogni, akkor gyerekként, hogy ez mekkora veszélyt jelent. Semmi sem volt biztos, de mindenkin látszott a döbbenet. Természetesen nem akarom most ezt a helyzetet az árvízhez hasonlítani, viszont az érzés nagyon hasonló, annyi különbséggel, hogy most tudunk egy dátumot. Anno az emberek hallatlan összefogásról tettek tanubizonyságot. Minden férfi kiment a gátra (persze volt, aki nem, de azokról nem is érdemes szót emelni), és együtt töltötték, és pakolták a homokzsákokat. Otthon pedig összepakoltuk a legszükségesebbeket. Más állapot volt, ez abban hasonlít, hogy az emberek összefognak, mert ekkora igazságtalanságot - politikai manipulációt - nem lehet szótlanul tűrni.
Egyetlen egy dolgot érnek el ezzel, hogy még jobban kiábrándulunk ebből az országból. és ez szomorú. Igen, el lehet menni, és el is fogunk, de a tudat, hogy minden csak rosszabb lesz, nem hagy nyugodni.

A cafeblog természete

Nem itt kezdtem a blogírást, és gondoltam, eljött az idő, hogy átmenekítsem régi írásaimat... na de kiderült, hogy nem úgy van az. Szerencsémre, nem nagyon van több, mint 50 bejegyzésem, szóval akár egyenként is mehet, de ez igen nagy szívás annak, aki 100 felett jár. Nekiállok, de azért fura, hogy nem juthatok csak úgy hozzá a saját írásaimhoz.

A juharszirup

Elég kalandos úton jutottam hozzá (majdnem a sálam bánta) de sikerült. Pár napja láttam, hogy hogyan készítik, és nem is sejtettem, hogy 40 l "nedvből" készül 1 l szirup. Ez magyarázza az árát, de nagyon kíváncsi vagyok az ízére. Palacsinta mellé szánom, kellő tisztelettel fogjuk fogyasztani :)

Óbudai tévelygésem közben csináltam fotókat, csak nem tudom, hogyan lehetne őket idevarázsolni. Remélem, hogy nem kell hozzá sokat szenvednem, főleg a html-lel. De szeretném, ha szépen jelennének meg, és a kategóriák valahogyan linkként is működnének... na majd kialakul.

Túrógombóc Html közben...

Háát, beszippantott ez a nyelv, és remélem meg tudom tanulni a csínját-bínját. Enni is elfelejtek napközben, így most készül (vagyis épp összeáll, míg írok) a túrógombóc. Ami sült már el rosszul, remélem ez a recept beválik.

style="turogomboc; size: medium;" :)

Furcsa érzés

Nem tudom, hogy mit is érzek a ma reggel után...örömöt mindenképpen, de félelmet, szorongást, felszabadultságot, gátoltságot is vegyesen. Úgy tűnik, hogy jó hírt kaptam, és olyan ez, amikor a tenger fenekéről lassan közeledek a felszínhez, már látom, hogy süt a nap, de még nem értem fel, és nem jutottam levegőhöz. Az eltelt időt eddig sem érzékeltem, de most már sürgetőleg hat, hogy kerüljön pont a végére. Ha ez megtörtént, akkor leírok mindent, ami most még homályos.

Csodás reggel van, szikrázó, de őszi napsütés, hulló levelek, lehet, hogy kimegyek a Margitszigetre. Túlságosan fel vagyok pörögve, és ezt nem szabad, még. Mondjuk, van mit csinálnom, szóval jobb lenne ha maradnék a fenekemen, és nekikezdenék, hátha ha belemélyedek, akkor hamar végzek.

Nehezen

"Eljött az idő
amikor majd ujjongva
ünnepled érzekő önmagad
saját ajtódnál, saját tükrödben
s mindkettőtök egymásra mosolyog,

s azt mondja, ülj ide. Egyél.
Újra megszereted az idegent, aki magad voltál.
Adj bort. Adj kenyeret. Add vissza szívedet
önmagának, az idegennek, aki szeretett

egész életedben, akire fütyültél
egy másikért, aki kívülről ismer.
Vedd le a polcról a szerelmes leveleket,

a fényképeket, a csüggedt cédulákat,
hámozd ki önnön képed a tükörből.
Ülj le. Gyönyörködj életedben."

Ez a hétfő nagyon lassan, és nehezen indul. Persze, a hétfők természete már csak ilyen, de most a nap is elbújt a súlyos felhők között. Felébredtem, többször is, és nagyon nyugtalan voltam. Elkezdtem olvasni, nem volt már sok a könyvből... és tudtam, hogy szomorú lesz. Nincsenek szavak. Nem értékelek, nem kritizálok, csak hagyom, hogy átjárjon az az érzés, amit a történet kiváltott. Itt gőzölög mellettem a kávém, ami még nem sokkal fél6 után főtt. Most lenne valami megnyugtató abban, ha egy-két dátumot előre tudnék. Olyan, mint ha hetek, sőt, hónapok óta arra várnék, hogy elkezdődjön egy - másik - életem, miközben még a régit élem, és valami nem hagy elszakadni. Pedig már lezárnám, és a dolgok is erre mutatnak. Emberileg nem érzem magamat odavalónak, és így nagyon nehéz jónak lenni. Nehéz mosolyogni, tenni a dolgokat, odafigyelni mindenre. És a felelősség súlya is kezd elviselhetetlen lenni. Könnyedségre vágyom, nem arra, hogy ne kelljen dolgozni, hanem arra, hogy érezhessem, újra ura vagyok a körülöttem történő dolgoknak, a döntéseimnek, és az életemnek.
Egy dátumot szeretnék csak tudni, hogy ennek mikor lesz vége. Ha közeli, akkor az megadná az erőt a végéhez, ha távoli, akkor pedig tudnám, hogy még dolgom van.
Vannak dolgok, amelyekkel egyedül kell szembenézni. Más nem csinálhatja meg helyettem, bármennyire is szeretném. Ez a saját próbatételem, de talán már eleget bizonyítottam.

A boldogság nagyon képlékeny dolog. De az csodálatos, amikor észreveszem, hogy egy pillanatra minden jó, és vehetek egy nagy levegőt. Volt három napunk, mint mindenki másnak. Szerencsésnek mondhatnánk magunkat, mert egyikőnk sem dolgozott. Volt ebben sok jó, néha rossz, amiről nem tehetünk, és olyan percek, amiket semmiért sem cserélnék el.

"Ó nem azért, mert van boldogság,
Hisz az mint közeli veszteség elsietett előnye."

Nyugalom?!

Úgy látszik, hogy a nyugalom még várat magára, de talán 1-2 órán belül végleges a szabadság. Utálom, amikor utálok valakit, nem nagyon tudok mit kezdeni az érzéssel. Ez egyáltalán nem jó, de nem tudok megbocsátani, vagy inkább felejteni. Az idő persze majd segít, addig pedig az egyetlen eddigi taktikámhoz ragaszkodom: mosolygok, ha kérdeznek valamit, és amikor csak tudok, elvonulok a fotelembe, és elmenekülök abba a történetbe, amit éppen olvasok.

Az időutazó felesége teljesen más, mint egy könnyed regény...úgy jó, ahogy van. Sajnos már a felénél járok (azért sajnos, mert nagyon jó, és az ilyen könyveket nem szeretem hamar elolvasni, a történet viszont észrevétlenül halad az ujjaim között), egészen érdekes a nézőpontok váltása, és arra is nagyon figyelni kell, hogy ki, éppen hány éves, és hol van. Kíváncsi leszek egy-két dologra a filmben - hogy valósítják vajon meg, vagy egyszerűen csak kihagyják. És még nem néztem meg, hogy ki a zeneszerző - na de majd most. Ó. A zeneszerző számomra ismeretlen, ami nagy kár, mert örültem volna egy Newmannek, vagy Desplatnak. Na nem baj, remélem, hogy nem szúrták el nagyon. Jövő héten kiderül.

Állatkert

Nem fogok finomkodni, a mai nap nem egészen úgy indult, ahogy az a nagy könyvben meg van írva(eleve 2,5 órát vonatoztam) . Na jó, mégis óvatosan fogalmazok, mert bár itt nincs nyomdafesték, a képernyő sem nagyon tűrné a szavakat, amiket használnék. Sok értelme nem lenne, már kimérgelődtem magamat, csak még mindig nem értem az embereket.
Miért jó az bárkinek, hogy ha a másikat megalázza, vagy leordítja köszönés nélkül (utóbbi már nem a saját, de egy szomszéd volt)? Nem jutok dűlőre, hogy milyenfajta örömet, vagy elégtételt jelenthet az egyeseknek, hogy becsmérelnek, vagy vádaskodnak, esetleg elégedetlenkednek...még sorolhatnám.
Van, akivel megtehetem, hogy visszaszólok, van, akinél nem érdemes, és van, hogy csak mosolyok - na ez a legrosszabb nekem, mert nem mutathatom meg, hogy tényleg mit érzek, és hogy legszívesebben nyakon önteném egy vödör vízzel.

Ilyenkor persze, eszembe jut, hogy csak pozitívan, és igyekszem a dolgok jó oldalát nézni, de több jó kell, hogy a sok rosszat ellensúlyozza.
Pl. 3. hét várakozás után hozzájutottam Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége c. könyvhöz, ráadásul egy kedvesebb kiadásban, mint amire számítottam (lsd. fent) - mostanában leszoktam a könyvvásárlásról, több okból: még nem raktuk össze a plusz könyvespolcot, túl nagy a választék, ezért inkább könyvtárba járok, és a megmaradó pénzből jó kajákat főzök.
Van egy hetem elolvasni - akkor lesz a könyvből készült film premierje - ami bőven elég :)

A vonaton pedig befejeztem Kunderától - A lét elviselhetetlen könnyűségét, amiről azt gondoltam, hogy nehezebb olvasmány, nem olvastam még tőle egy könyvet sem. Apa nem szereti, de nekem tetszett. Érdekes történet, sok szemszögből, ez élet sok-sok egyéni furcsaságára rávilágít. Jó ilyet olvasni, ezáltal, ha picit is, de többnek érzem magamat.
Egész megkönnyebbültem. Most már jó fordulatot kell, hogy vegyen a nap, és ezt 3 nap pihi követi :):)

Julie&Julia

Nagyszerű film, nagyon vártam már a premiert, plusz azt a pár napot, amíg fellelek egy olyan mozik, ahol akció is van :) multiplexben azért mégsem olyan Így a Puskinra esett a választás, és elképesztő volt a terem mennyezete! Mintha egy kastély báltermében ültünk volna, azzal a különbséggel, hogy ez azért mégiscsak egy mozi.
Szóval a környezet jó volt, a társaság pedig... :) Az első pár képkockán már figyelmes lettem a zeneszerzőre: Alexandre Desplat, akit nagyon nagyon szeretek, és amihez ő szerez zenét, rossz nem lehet (lásd Coco Chanel, vagy Benjamin Button). Nekem őszintén szólva a Chanel zenéje jobban tetszett, de ez sem volt rossz. Pörgött a film, Meryl Streep megint nagyot alakított, és nem csak az evéshez, és főzéshez hozta meg a kedvet, hanem a blogoláshoz is.

Előtte, közben, utána is nagyon boldog voltam. Meleg pudingos gofrit ettünk előtte, utána pedig hazasétáltunk, és a holnapi - azaz a mai vacsira - fájt a fogunk. Ugrándozni tudtam volna, rég nem éreztem ilyen jól magamat. Na nem minden ilyen fenékig tejfel, de ez jókor jött.
Utána pedig a Debrecen játszott BL meccset, és nő létemre végignéztem :) Eszméletlen volt. Nem is találok rá szavakat. Küzdöttek, rúgták a gólokat, csak sajna megkímélték a csúnya olaszokat. Nem tetszett egy olasz sem. Mindegyiknek lobogott a vizes haja, ami biztosan nagyon vadító szárazan, de így izzadtsággal telítve nem igazán... ízlések és pofonok