Már régóta megvolt bennem a vágy, hogy írjak... Meg is tettem, csak nem ide, mert van, amit nem lehet. Festékes kézzel pedig nehéz, ezzel magyaráztam magamnak a szünetet. Pedig más is van a háttérben. Az, hogy továbbra sem látom, hogy merre, és mégis hogyan tovább. Nem vagyok türelmetlen, szó se róla, arról már leszoktam. Csak próbálom megtalálni az egyensúlyt a keresés, az akarás, és a lehetőségek között Sok szál indult útjára, és sajnos egyiken sem villog egy nagy felirat, hogy "erre". Nekem kell megtalálni, szóval most szorgos listaírásba fogok, pro-con, minden. Meglátjuk (előtte azért lefestek egy falat, mivel már csak 3 van hátra).
Egyébként szeszfőzdét nyithatnánk már lassan, azt nem mondom, hogy miért, de csak hetek kérdése, és kiderül. Az a baj, hogy én nem hiszek az ún. "átmeneti időszakokban". Mindig a ma a legfontosabb, és semmi sem garantálja a holnapot. Ezért nincs átmenet. Le lehet élni egy életet átmeneti időszakokból, miközben észre sem vesszük a legboldogabb pillanatokat, amik teljesen átlagosak.
Ahogy a lakás alakul, mi is alakulunk persze, sokszor elmegyünk szélsőségekig, keressük a határokat, és közben boldogok vagyunk. Éppen azon gondolkoztam most, miközben cipeltem haza a vásárolt dolgokat (igen, a szeszt és társait) hogy minden attól függ, hogyan nézzük. Mert kesereghetnék azon, ami nincs, de inkább örülök annak, ami van. Jobb így, sokkal.
Ami pedig a történelmet illeti... azzal indítottam a reggelt, hogy elolvastam egy cikket arról, mi is történt 54 évvel ezelőtt.
„… Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik -
Õk, akik örökségbe kapták -:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?...”
Nem szoktam "magyarkodni", itthon nincs olyan hatalmas nemzeti öntudat, mint más országokban. De mint mindennek, ennek is nyomós oka van. Ami '56-ban történt, az máig hatással van a társadalomra. Megváltoztatni nem lehet, de talán arra jók az ilyen emlékezések, hogy az utókor ráébredjen, mi is volt régen.
