Élveztük

Az Egyszerűen bonyolult (It's complicated) egyszerűen jó. Fergeteges vígjáték - ez nálam az a kategória, amikor minden gondomat elfelejtve röhögök percekig - némi háttértartalommal, egyszóval, Nancy Meyers jól megcsinálta.
Nem kellett sok klisé, gördülékeny, jó kis történet. Persze, köszönet Hans Zimmernek, aki a zenét szerezte, valaki mással együtt, és persze ő is a legjobb 3 zeneszerzőben benne van. Bár, hangulat válogatja... néha van legjobb 5 is.

Vágyak

Azt mondják, hogy csak olyan dolgokra vágyunk igazán, amelyek a későbbi sorsunkban megjelennek. De vigyázni kell azzal, hogy mire vágyunk, mert ha hirtelen valóra válik, akkor lehet, hogy elsőre megijeszt.
Változásban van most minden, napok óta átsuhan rajtam mindenféle gondolat, érzés, vágy, és készülök arra, amire nem lehet eléggé felkészülni. A változások majd a blogban is meg fognak jelenni, mert valami új van születőben. De, hogy hogyan is zajlik majd ez pontosan, az spontán fog kialakulni. Nincsenek véletlenek, van ok-okozat, és vannak megmagyarázhatatlan dolgok.

Még novemberben, konkrétan a vonaton fogalmazódott meg bennem egy gondolat, vagyis egy vágy, a magánrendelést illetően. Kaptam a lehetőségen, és leírtam, de csak úgy, magamnak. Részletesen. Aztán háttérbe került ez a dolog egy picit, elengedtem, gondolva, hogy mindennek magvan a maga ideje. És tényleg. Nem volt görcs, akarás, csak egyszerű vágy. És észre sem vettem az árulkodó jeleket, hogy ennek a megvalósulása már milyen közel van. Szintén a vonaton - nagyon érdekes átmeneti tér ez a vonat - találkoztam a jegyzeteimben említett tanárommal, akit nagyon sokra tartok, és pszichológusi tudásom hasznos részét neki köszönhetem. Ez egy apró jel volt, de szintén nem gondoltam tovább, mert nem beszéltünk egymással. Aztán beleakadtam egy rendelőbe, ami az elképzeléseim szerint, Budán van. Találkoztunk, és a héten esedékes az első találkozásom az első kliensemmel.
Szóval így utólag levezetve, borsózik a hátam. Hogy mennyire egyszerűen működünk, és működik az Univerzum. Ha pontosan megfogalmazott kérésed van, megfelelő háttérrel, és vággyal, akkor nem sokáig késik a megvalósulás. De ha görcsösen szeretnék valamit, akkor nem működik, az egy nagyon rossz spirál.
Persze, a lehetőségekkel élni kell, és sokszor kockáztatni is. Nagyon könnyen el lehet sétálni mellettük.

Volt jó pár napom, hogy "leporoljam" pszichológusi énemet, de van ennek egy része, ami mindig a személyiségem része marad. Olyan szemüveg ez, ami valamikor az egyetemi évek alatt ránk kerül, és utána nagyon nehéz levenni. Talán levenni nem is szükséges, csak tudatosan abban a helyzetben használni, amikor szükség van rá. És eleinte érzésem szerint ez a legnehezebb.

Az élet néha furcsa helyzeteket produkál. Ha ez a helyzet új, akkor méginkább érdekes lehet a megküzdési mechanizmusunk. Ez nagyfokú bizonytalanságnak ad helyet, mert nem tudjuk, hogy most jól tettem? Jól csináltam? Nem fogom megbánni? De ha éberen figyelünk, akkor előbb-utóbb belebotlunk egy megerősítésbe - vagy ennek híján korrigálhatunk legközelebb.
A megerősítés nekem Feldmártól származik, aki Paracelsustól idéz: "ha "igen" van a szívedben, akkor mondj igent akkor is, hogyha az gonosz, és ha "nem" van a szívedben, mondj nemet akkor is, ha az gonosz. Mert csak így tudod megmutatni magad, csak így tudsz láthatóvá válni mások előtt. - fontosabb őszintének lenni, mint jónak."

Harc a csirkével...

és magammal. Volt egy időszak, amikor irtóztam a hústól. Látványtól, íztől, mindentől. Kb. két évig tartott, azóta sem vagyok nagy húsevő, de mégiscsak eszek amennyi jól esik. Viszont elkészíteni ritkán szoktam. Anyukám abban a luxusban részesít, hogy kapok kis husi-adagokat, elkészítve, és nekem így csak ki kell olvasztanom.
Na de ezek az adagok most elfogytak, és kénytelen voltam venni egy kis csirkemellet. A tisztítást nem én csináltam, de a felkockázást igen. Összeszorított gyomorral, küzdve kissé az undorral megcsináltam. Legközelebb talán könnyebb lesz. Az a gond, hogy a szagát se nagyon bírom, egészen addig, míg el nem kezd a serpenyőben szépen kifehéredni, és megcsap a fűszer illata. Utána tetszik. Furcsa ez, de talán megszokom, vagy vega leszek, ez a két lehetőség van. De mikor belegondolok, hogy egy állat - konkrétan csirke mellizmát esszük... jajj, inkább nem is írom tovább.
De egyébként tejszínes-paradicsomos, olívabogyós, sokfűszeres pennéhez társultak szárnyas barátaink, és egészen jó kis együttest alkottak. Ez lett a mérges csirke - mivel a mai nap alaphangulatához ez dukált, így sok bors, és chili került bele. Lett bőven.

Semmiért, egészen

Eltelt pár nap, és nem akaródzott írni. Nem arról van szó, hogy nem történt semmi, de a hét kezdeti gyors eseményei kicsit lelassultak.
Tegnap majdnem elmentünk korcsolyázni, tekintve, hogy most van az EB, de aztán mégis itthon maradunk. Plushenko valami fantasztikus kűrt mutatott be tegnap, egészen elámultam. Ma a jégtáncosoké a terep, amit megintcsak nagyon szeretek. Általában a férfiak versenye érdekel a leginkább - na vajon miért? - aztán a jégtánc, és utána a nők versenye. Persze, Júliának külön szorítok. Szerettem régebben a párost is, főleg Tatjana&Maxim páros idejében, de ők már sajna nincsenek.
Viszont kaptam virágot, tegnap délután. Rájöttem, hogy szinte minden hónapban kapok, és mindig meglepődök, mert addigra elfelejtem, hogy szoktam kapni. Ilyen ez. Annyira jó, hogy nem felejti el sosem, remélem, hogy ez sokáig így marad. Még, ha nem is minden hónapban, de gyakran. Jó érzés nagyon... meglepődni, csodálkozni, hogy újra eltelt egy hónap. Felidézni az őrült november éjszaka emlékeit, és ekkor tűnik csak fel, hogy mennyi minden van már mögöttünk.

Szeretnék elmenni az Aran-szigetekre. Már régóta...valamiért vágyom oda. Nem egy tipikus turistacélpont, inkább olyan szeles világvége. Úgy tervezem, hogy ebben az évben, valamikor, eljutunk oda. Sok-sok minden áll még előttünk, remélem sok minden valóra válik.

Holnap pedig téli túra, a Kopasz-hegyen...jó társaságban.

Mocorgás

Bámulom egy ideje a "fehér lapot". Talán reggel van, de ez gyenge kifogás. Kipattantak a szemeim, és este nehéz volt az elalvás. Valami történik, csak nem is tudom, hogy mit merjek leírni. Nem vagyok különösebben babonás, de a mostanában volt egy-két csalódás megedzett, és inkább szeretem papíron látni azt, ami már bennem "létezik". Utána viszont írok, és örülök, meg minden, csak nem iszok előre, a kedves medve bőrére.

Leginkább olvasok. Shaeffer Erzsébet történetei nyugtatólag hatnak rám, kiszakítanak kicsit a világból, és ez nagyon jó. Este is így tudtam elaludni. Most a Toronyiránt, és a Pipacsvirágom van terítéken, belőlük szemezgetek. De ugyanakkor egyre erősödik a gondolat, hogy szedjem elő a megbúvó jegyzeteimet, szakirodalmat, és egyéb szépségeket, és kezdjem őket tanulmányozni, mert szükség lesz rá. Nem bánnám.

Álmomban

Álmomban hintáztam. Azt hiszem egy fotelben, és nagyon kellemes, ringató érzés volt, aztán hamar tovaszállt. Felcserélte egy rosszabb álom, amit már nem is részletezek, munkával kapcsolatos volt. De ez a ringazótó érzés csak úgy előjött, és nagyon érdekes. Hogy miért éppen erre emlékszem?
Havasan érkezett a hétfő, talán sok mindenkit megnyugtat, és újat hoz. A tegnapi délutánunk ha címkét kapna, akkor valami nagyon jóval illetném, de nem szeretek címkézni. Ezért csak annyit, hogy jó rám a mennyasszonyi ruhám..és valami nagyon különös érzés volt tükörbe nézni. Most úgy érzem, hogy minden megoldódik, és a helyére kerül. Szeretném, hogy így legyen, és megpróbálok hinni is benne.

Megérkezett

Mármint a mennyasszonyi ruhám. A gonosz vámosok igazán lehettek volna megértőek, és nem a legnagyobb sávba sorolni, "kis" csomagomat, de bizony nem így történt. Sebaj, ez az örömömet nem vette el, hazaértünk, fogtam az ollót, és nekiláttam a boncolgatásnak - drága posta, köszönet a sok hatalmas celluxért. Szóval kiszabadítottam a dobozból, és ez persze nagyon filmesen hangzik, de kb. elállt a lélegzetem. Mert már képen, más megpróbálni egy szalonban, és más itthon. Hozzáérni, kisimítgatni, vállfára rakni... és egyelőre csak nézegetni, néha megsimítani. (megjegyzem igen nagy mutatványt igényelt a vállfára, majd szekrénybe rakás, hogy kedves férjjelölt ne lássa)

Az első próba ideje holnap jön el, persze nem egyedül, hanem az újdonsült nővérkém fog segíteni (nem részletezném, hogy miért nővérkém, ha olvassa, akkor úgy is tudja). Olyan érdekes ez, rohannak a napok, és közben észrevétlenül haladunk mi is. Van már időpontunk, ami most kissé közelinek hat, de szerintem nem lesz gond a szervezéssel.
Úgy érzem, hogy sok szálon, sok dolog megmozdult. Nem szeretnék előre elkiabálni semmit, - és előre leírni sem - viszont érzékelhetően változásban van minden. Egyébként is tegnap volt újhold, ilyenkor könnyebben változnak, épülnek dolgok, és jó ezt látni, érezni.

BKV-utálat

Szép nap lenne a mai, újholddal, meg minden egyébbel, csak a reggelt rontotta el a bkv... Persze, aztán elszállt a mérgem, hiszen úgy sem tudok rajta változtatni, csak nem szeretek vonatot lekésni. Ritka eset, és rossz. Remélem lassan ők is megunják a sztrájkolást.

Egy pillanat

Egy óra is lehet egy pillanat, és ha így érezzük, akkor az maga a csoda. Ezt Csíkszentmihályi "flow"nak is nevezi, de most nem erről szeretnék írni.
Hanem egy találkozásról. Ami régóta vágyott volt, és valahogy, amióta a Pókfonálont olvasom, egyre erősödött az érzés, hogy meg kell köszönnöm. És ma eljött az ideje. Nem is terveztem, hogy tényleg elmegyek. Egyedül nem akaródzott, aztán a kedves férjjelöltem mégis azt mondta, hogy eljön velem, bár ez nem egy férfias dolog, vagy est. Azt hiszem, hogy itt ilyenkor nincs különbség nemek között, mert férfi, és nő, mindkettő érző ember.
Szóval a Nők Lapja "olvasótalálkozóján" voltunk, ahol Shaeffer Erzsébet mesélt, (továbbra sem találom a gépen az umlautos a-t) egy-két közbeiktatással. Ezek szerves részét képezték az estnek, kivéve talán néhány teljesen oda nem illő hanggal, de ezt nem is szeretném megörökíteni.
De olyan melegség árad belőle, és egészen más csatornákat nyit meg szerintem mindenkiben, aki hagyja. Olyan ez, mint amikor az egykori tanárnőm, Nyitrai Erikát hallgattam. Elrepült minden nagyon hamar, és valahogy olyan tisztelettel vegyes szeretet övezi, és nem is tudom, más. Máshogy, valahogy jobban vagyok utána. Ez most is így van. Valamit adott. - ténylegesen megkínáltak minket friss csavart kiflivel, és egy pohár borral, de a legtöbbet a lelkemnek adták. Ahogy befejeztem a történeteket, úgy érzem, újra tudnám olvasni - ami biztosan így is lesz, és kap egy szép helyet majd valamelyik könyvespolcon. És mit tesz a sors, mivel nem készültem, hogy megyünk, így nem volt nálam "rendes" papír - értem ezalatt a dedikálásra szánt, szép papírt. Így a könyvtári tulajdonú könyv, és egy blokk háta esett áldozatul. Nem bántam. Igen, furcsa szokás ez, valahogy így személyesebbé válik egy könyv, és kerekedik mögötte egy történet. Ez után sokkal többet jelent, mint egy átlagos könyv. Kicsit jobban hozzám tartozik, mert elmosolyodok, amikor meglátom az aláírást.
Egyszóval, léleksimogató volt. Kerek, egész, csak a vége rohanós, picit a szervezők elszámolták magukat. De ez a lényegen nem változtat. Nagyon köszönöm.

C&V

Tegnap megérkezett a régóta várt szakácskönyvem, a Chili&Vanília. Nem mondom, hogy végig fogom főzni az összes ételt, mert még sokat kell tanulnom, főleg a külföldi konyháról. Az alapok megvannak, a fenyőfánkat wokra, és egyéb jó dolgokra cseréltük a híres-neves kék-sárga áruházban. Aztán meglátjuk, mi sül ki belőle.
Ennek örömére rakott krumplit csináltam, életemben először, és ehető volt, annak ellenére, hogy turbó tempóban készült. Nekem nem jött össze fél óra alatt, mint Stahl-nak, de majd gyakorolok.

Szösszenetek

Van, ami a régi blogból nem került ide - jó pár dolog, de ez került most a képernyőre. Ezek a parabolák bizony itt vannak kb. a szomszédban, és nem tudni miért. Ennyit ilyen kis helyen még életemben nem láttam, és nem egy embert láttam már megállni szemben, és fotózgatni. Szóval biztosan találni már máshol is ehhez hasonló képeket.
Érdekes.
Azt hiszem a tegnapi nagy lelkesedés után kezdem unni a sztrájkot, mert hosszútávon nem élvezet, hanem állandó útvonaltervezés.

Piaf

Teljesen letaglózott, megdöbbentett, elbűvölt ez a film. Ritka, hogy ilyen sokféle érzelmet kiváltson ugyanaz a film. Marion Cotillard egyszerűen elképesztő alakítást nyújtott, olyan átéléssel, amiért tényleg jár az Oscar - pedig nem nevezném magam hozzáértőnek. Sokat bemutat az akkori életből, a világból, és nem Disney szemüvegén keresztül. Volt, amikor már abba akartam hagyni, kikapcsolni, bármi. Így is teregettem közben egyszer, mert már nem bírtam ülve. Sok feszültséget előhozott, megborzolta a lelkemet. Még a Felolvasó is a képzletbeli listán van (ami nem annyira képzeletbeli, mert tényleg van egy olyan, ahová a még nem látott, de vágyott filmeket írjuk.) amit már egy jó ideje tologatok, nem akaródzik megnézni, pedig kellene. Ja, és az Esőember ott liheg a nyakában. Nehéz ezekkel a filmekkel, mert általában nem könnyen emészthetőek, így idő kell rájuk, nekik, utánuk. Szóval eljön majd mindegyiknek az ideje. A Piaf valamiért most következett, de nem bánom. Érdekes, hogy a Score most nem volt olyan jelentős, ez is eltörpült Piaf mellett. De az utolsó dal, az teljesen megütött, és csorogtak a könnyeim. Szóval mindenkinek ajánlom, lehetőleg erős idegzettel.

Tűnődés

Sok minden aggaszt, és nem alszom teljesen jól. Forgolódva, nyugtalanul, és ez az egyik legrosszabb dolog szerintem. Amikor már valami annyira nyomaszt, hogy az álmaidban is megjelenik. Persze, sokszor próbálok figyelemelterelésként bármi mással foglalkozni, alapvetően nem lehet csak úgy könnyedén elhessegetni az árnyakat. Lennének terveim, amiket továbbra sem tudom elképzelni, hogy hogyan hajtok végre. Pszichológus létemre szívesen elmennék pszichológushoz, de sajna rajtam kívülálló dolgokban nem lehet csodát tenni.

A BKV-sztrájkot - most kövezzenek meg - egészen élvezem. Nem szoktam metrózni, tekintve, hogy gonosz ellenőrék mindig ott ácsorognak, nekem pedig nincs kedvem egy bérlet árával őket gazdagítani. szóval , most, hogy sztrájk van, metrózok. És élvezem - amíg lehet. Persze, ez sokaknak igen nagy gondot okoz, és persze, rossz, gonosz BKV, de azért ennek is van jó oldala.

Tegnap így jutottunk el az ötvösünkhöz, és egyelőre egy darabka papír bízonyítja, hogy készülődnek a gyűrűink. Ők készítik:

Affianced

Hű, ez az első igazi élő linkem, amit készítettem, azt hiszem megéri belemerülni a HTML-be. Ja, és a sok közül a miénk a Harmonyra hasonlít igazán. Nagyon izgatottan várom, milyen lesz. A mennyasszonyi ruhámat pedig vámolják egy ideje, és elkezdtem azon is aggódni, nagyon remélem, hogy eljut hozzám.

Fél kiló túró

Vettem egy szép adag túrót tegnap, és még nem tudtam pontosan, hogy mi is lesz belőle. Aztán beugrott, hogy nagyon régen ettünk utoljára körözöttet. Nem is emlékszem már, hogy mikor csináltam utoljára, és bizony, nem egy mai étel, számomra a gyerekkort idézi. Nagymamám gyakran csinált, és semminek nem volt olyan íze, mint az ő körözöttes kenyerének.

Nem vagyok gasztroblog, de leírom, hátha valaki kedvet kap. Ez amolyan "parasztos" recept, semmi cicoma:

Túró, hagyma, fokhagyma - arányosan, majd só, bors, pirospaprika - ez adja a színét, kis tejföl, amitől összeáll. Nincs csipet, darab, egyéb mértékegység, mert ez szemre megy, ill. ízre. Ha finom, akkor állhat egy darabig a hűtőben, amíg össze nem érnek az ízek. Csak utána érdemes megenni, friss kenyérrel.

Persze, kettőnknek nem csináltam fél kiló körözöttet, az elég sok lenne. A túró másik felével más dolog történt. Édes lett. Vaníliás, és kicsit kókuszos krémtúró lett. Ő is a hűtőben várja sorát, és hadd jegyezzem meg, hogy bőven egészségesebb, mint bolti társai.

Napsütésben

Alig vártam, hogy írhassak. Egyre csak olvastam, és olvastam, és közben gyűltek a gondolatok. De előtte valamit idézni szeretnék. Nem szokásom, de ezt nagyon magaménak érzem, többek között:

"Várakoztunk. S a várakozás tisztára söpörte a lelkeket. Mert az ember a várakozásban figyelni kezd. Elcsöndesedik. Más lesz a fontos, vagy más is fontos lesz a számára. Valahogy úgy, ahogy egy kisbaba készülődik. Ott legbelül. Kell a körülötte élőknek az a kilenc hónap. Kell, hogy megszülessen a vágy, a kíváncsiság, a feltétlen odaadás az után a kis jövevény után. Kell a megszentelt idő. És a várakozás ideje, a vágyakozás percei, ha nem is tudunk róla, megszentelt percek. Valami történik az emberrel, amikor valakire vagy valamire vár." (S. E., Pókfonálon)

Várni nehéz, vannak a türelmetlenségnek is szakaszai, aztán egyszer csak minden elcsitul. Már nincs akarat, csak a remény apró csírája, és a várakozás. Szüntelenül. Egyszer mindennek eljön az ideje, kérdés, hogy kibírjuk-e addig. Nehéz. Sokszor fáj, szorít. De az ilyen napfényes reggeleken valahogyan mégis minden szép. A Nap mindig süt, csak sokszor felhők takarják, és ilyenkor csak ritkán látjuk teljes ragyogásában. A testünknek nem sok meleget ad, a lelkünknek annál többet.
Úgy érzem a hosszú hónapok várakozása megtanított sok mindenre... és megtanultam értékelni azokat a dolgokat, amik körülvesznek. Talán egyszer meghozza gyümölcsét minden.
Nem tudok elszakadni a Pán Péter zenéjétől, annyira jól esik hallgatni, játszani pedig még jobb lenne. Talán lesz valamilyen megoldás egy zongora 300 km-eres utaztatására. És talán helyet is találunk neki.

Finding Neverland

Nem láttam még. Karácsonykor volt a tévében, de akkor csak felvettük. Most pedig előkerült dvd-n. Így néztem hát meg. Természetesen a zeneszerzővel kezdem: Jan. A. P. Kaczmarek. Nem kell sokat hozzáfűznöm, aki ismeri, tudja, hogy milyen varázslatos darabjai vannak. Ahogy betettük a dvd-t, és megszólalt a zene, az zongora volt. Ez nálam általában döntő, hogy megfog-e, vagy sem, de ez nagyon nagyon csodás volt. A zongora olyan magasságait használja ki az érzelmek kifejezéséhez, ami egyszerűen hihetetlen.
Ilyenkor nehéz egy kicsit, mert annyira hiányzik az, hogy itthon is leüljek, és dallamok szülessenek a játékom közben. Ehhez csak a hangszer hiányzik, ami a régi otthonomban van. Megnyugtat, és ahogy hallgatom, el tudom képzelni, hogy mennyi gyakorlás, és megtorpanás kell ahhoz, hogy valaki ilyen zenét szerezzen.

Ja, igen, Oscar díjat kapott a zenéért. Persze, a film is nagyszerű volt. Szeretem, amikor Depp ilyen érdekes filmekben, mesés világokban játszik, ami mellesleg teljesen komoly. Megható volt, megrázó, nem tudtam, talán csak sejtettem, hogy mi is lesz a vége. Olyan jó, hogy vannak ilyen filmek. A Charlie, és a csokigyár is nagyon tetszett, abban azért a mese-valóság arány másabb volt.

Közben a pókfonállal is haladok, de egy-két történetnél többet sosem olvasok, mert bár pár oldalasak, nagyon sokat adnak, vagy olyan dolgokat írnak le, amiről nagyon nehéz beszélni. Olyan, mint egy doboz bonbon. Nem tudod, mit veszel ki belőle.

Leselkedő

Két könyv került a kezembe a héten - na jó, nem egészen véletlenül - és az egyikből apánként válogatok, a másikat pedig egy szuszra elolvastam.

Jonathan Livingston, sirály egészen különleges volt. Kitűnt a többi sirály közül, és ez nem hagyta nyugodni, még akkor sem, amikor kiközösítették. Na nem célom elmesélni a történetet, de az említésre méltó, hogy nehéz dolog különcnek, furcsának lenni manapság is. Nem könnyű kikerülni a társadalmi elvárásokat, vagy akár a családiakat, és követni azt, amit a szívünk diktál. De ha megtesszük, akkor eleinte ijesztő a helyzet, mert többnyire nincs senki körülöttünk. Majd egyre feljebb jutunk, ahol már más, hozzánk hasonló "sirályok" is vannak, és ott már nem vagyunk egyedül. Lehetne még hámozgatni a történetet, de most csak ennyit akartam.

.

Pókfonálon. A pók maga állítja elő a fonalát, ami számára nagyon fontos. Vékony, de igen erős, már a pók méreteihez képest. De ha sok van belőle, akkor mi, emberek is hasznát tudjuk venni. Sok apró történet van ebben a könyvben. Az egyik a Leselkedő. Nagyon szeretem, ahogy megjelenik előttem a történet, és bár nincs igazán nagy cselekmény, mégis olyan lélekábrázolást nyújt, amit kevesen tudnak így átadni. Szeretem. El lehet bújni a történetekben, ha arra van éppen szükségem. Egy hosszabb hangvételű Lázár Ervin idézettel kezd, amit többször is érdemes elolvasni. És ez olyan könyv, amihez nem kell könyvjelző. Mert ott nyílik majd ki, amelyik történetre éppen szükségünk van.

Havazik

Végre! Debrecenen is megtört az átok, és elkezdett havazni, nem is akárhogy. Tegnap figyeltem a vonatból, hogy mindenhol van egy csomó hó, de Debrecennél mintha elvágták volna. Most viszont óriási, kövér pelyhekben havazik, amit nagyon nagyon szeretek. Igaz, alig kapok levegőt, de ez jó.

Valahonnan valahová

Rámszakadt az írhatnék, a nagy részével már meg is vagyok, ide csak pár egészen fontos sort teszek. Egy kiadós fejfájás után megrohantak a gondolatok, amelyek többnyire nagyon romantikusak voltak - sőt, még egy szám is eszembe jutott, amit hetek óta szeretnék meghallgatni, és talán az esküvőnkön is előkerülhet. Haladnak azért a dolgok, mert észrevétlenül, a mennyasszonyi ruhám megérkezett az országba, és már csak pár nap, és nálam lehet... felpróbálhatom, egészen új dolog ez. Egyszóval, most nagyon jó érzések keringenek körülöttem, remélem, hogy ez másnak is jókedvet okoz. Sok ismerőssel találkoztam ma, és ez tovább fog még folytatódni a tervek szerint.
Nem annyira rossz most Debrecen, bár, nagyon hideg van, az tény, de belülről melegség tölt fel - és persze forró tea... a boldogság azt hiszem nem más, mint ilyen "boldog" vagy teljes pillanatok sorozata. Ezt nem lehet akarni, csak vágyni lehet rá, és elfogadni, átélni, amikor megtalál. El is lehet kerülni persze, nem nehéz, Coelho szerint minden nap vannak ilyen "mágikus pillanataink", csak nem vesszük észre őket, elmegyünk mellettük, mert épp nincs időnk. Pedig milyen szép életünk lenne, ha minden nap adnánk magunknak egy kis időt arra, hogy értékeljük az életünket.
Szerintem, ha nem vagyunk görcsösek, akkor - mintha ilyen egyszerű lenne - minden megy magától. Nem kell erőltetni, sürgetni, tényleg mindennek megvan a maga ideje. Ne nem úgy, hogy leülök, és várom a sültgalambot (attól egyébként is félek kicsit), de nem is erőszakosan hajtani valamit, mert az előbb-utóbb visszaüt. Tényleg egyensúlyra törekszik minden, amíg nem avatkozunk bele, egyszerűbb lenne a világ.



Ja, és még valami - megtaláltam Shaeffer Erzsébet: Pókfonálon c. könyvét, és alig várom, hogy elkezdhessem olvasni. Addig pedig az őáltala választott idézetet írom le:
"Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk" - Simone Veil

Buszmegállók? - Így is lehet!

Nálunk unalmasak, sőt, helyenként nincsenek is... és mostanában még a buszok sem járnak normálisan. Na de ettől eltekintve, néhány elvetemült designer a világ számos pontján eszméletlen buszmegállókat alkotott, amelyekben valljuk be, élmény lehet a várakozás.

Néhány dobogós kedvenc - teljes cikk - http://www.freeblog.hu/nok/archives/2009/12/31/Szokatlan_buszmegallok/):

Japán fantázia


Jó az angoloknak!


Szerintem ez a legkényelmesebb, és legkörnyezetbarátabb!

Voltunk itt és ott

Az első 2010-es bejegyzés. Annyi mindent tudnék írni az elmúlt napokról. A mairól inkább nem, mert elég vegyes volt.

A Magas-Tátrában teleltünk, és ott ért minket az új év is. Néha olyan volt, mint ha az égre egyszerűen hegyet festettek volna...

2000 méter magasan már nem volt ennyire vidám a helyzet, az igazi (akarat)erőpróba volt. Csúszott, meredek volt, és havas persze. De megérte. Nagyon jó volt meleg gőzgombócot enni, és a sherpa által felvitt teával leöblíteni azt.



Sok helyet bejártunk, és az volt a legjobb, hogy ezt nem egyedül tettük. Jó kis csapat kovácsolódott össze, aminek úgy tűnik, folytatása is lesz, és ennek őszintén örülök.

Az új évre pedig nincsenek határozott terveim, vagy fogadalmaim. Inkább csak vágyaim vannak. Szeretném ezt az évet is ugyanilyen boldogságban tölteni, és a mindennapokba vidámságot, és sok szeretetet csempészni. Sok újdonság vár ránk, rám talán munkában is, de most már még inkább készen állok bármire. Szeretnék táncolni, jókat enni, főzni, sokat írni, olvasni, és jó zenéket hallgatni, jó filmeket nézni - na igen, ez elég hosszú lista, de ezt mind szükséges - persze ez a saját félig önző listám. Mert enni azért nem egyedül eszek... tegnap gyorsan összeütöttem életem első baklaváját.
Íme:



Volt réteslapom, és receptem, és időm is persze, mert a réteslapkenegetés igen időigényes feladat. De nagyon jól sikerült - legalábbis a kedvesem véleménye szerint - felvettem a listára, jövő Karácsonyra, mert most kicsit lekéste azt.
5 napig etettek, most sem tudok egy hétig főzni, szóval a tegnapi sütés az elvonási tüneteket megelőzésképp jött össze, felüdülés volt. De megenni is nagyon jó...