Semmiért, egészen

Eltelt pár nap, és nem akaródzott írni. Nem arról van szó, hogy nem történt semmi, de a hét kezdeti gyors eseményei kicsit lelassultak.
Tegnap majdnem elmentünk korcsolyázni, tekintve, hogy most van az EB, de aztán mégis itthon maradunk. Plushenko valami fantasztikus kűrt mutatott be tegnap, egészen elámultam. Ma a jégtáncosoké a terep, amit megintcsak nagyon szeretek. Általában a férfiak versenye érdekel a leginkább - na vajon miért? - aztán a jégtánc, és utána a nők versenye. Persze, Júliának külön szorítok. Szerettem régebben a párost is, főleg Tatjana&Maxim páros idejében, de ők már sajna nincsenek.
Viszont kaptam virágot, tegnap délután. Rájöttem, hogy szinte minden hónapban kapok, és mindig meglepődök, mert addigra elfelejtem, hogy szoktam kapni. Ilyen ez. Annyira jó, hogy nem felejti el sosem, remélem, hogy ez sokáig így marad. Még, ha nem is minden hónapban, de gyakran. Jó érzés nagyon... meglepődni, csodálkozni, hogy újra eltelt egy hónap. Felidézni az őrült november éjszaka emlékeit, és ekkor tűnik csak fel, hogy mennyi minden van már mögöttünk.

Szeretnék elmenni az Aran-szigetekre. Már régóta...valamiért vágyom oda. Nem egy tipikus turistacélpont, inkább olyan szeles világvége. Úgy tervezem, hogy ebben az évben, valamikor, eljutunk oda. Sok-sok minden áll még előttünk, remélem sok minden valóra válik.

Holnap pedig téli túra, a Kopasz-hegyen...jó társaságban.