Gumikesztyűt kellett volna vinni

Szombaton fogtuk magunkat, és öten átkeltünk a Börzsönyön, Keletről-Nyugatra. Útba esett - csak úgy véletlenül a híres Csóványos (938 m), aminek megmásztam a szörnyen félelmetes kilátóját is... aztán Nagy-Hideghegy (ahol árulnak citromos Gössert, ez nagyon fontos információ), végül Nagybörzsöny. Mindezt eső nélkül, sokszor napsütésben tettük meg, na jó, azért voltak sárfolyamok, itt-ott, sőt, egy patakon nem is tudom, hogy hányszor keltünk át, köveken bukdácsolva, és nekem sikerült egyszer bele is lépnem szépen. 

Képek is vannak persze, csak messze van a gép, és még olyan izomlázam van, hogy nem állok fel, ha nem muszáj. De jó volt, nem vágytam vissza a városba. 

És a gumikesztyű. Sajnáltam, hogy nem vittem, mert nagyon-nagyon sok csalán nőtt mindenfelé. De tényleg. Sok helyen a derekamig ért - persze nem vagyok egy nagy növésű. Ezért gondoltam a gumikesztyűre, mert nem vagyok az a lány, aki megfogj a csalánt, sőt, a túrabotommal inkább elhajtottam őket, ha útban voltak. Finom tea lett volna belőlük. Majd legközelebb. 

A mérleg: 1 szúnyogcsípés, és egy adag csaláncsípés. Szerintem nem is rossz, a körülményeket figyelembe véve - felázott talaj, szúnyogpopuláció bulizik, növények hatalmasak, tisztára, mint a trópusokon (nem mintha jártam volna már ott, de el tudom képzelni a természetfilmek alapján).

Vége a májusnak - csupán órák kérdése, és láthatóan változnak a dolgok, a saját dolgaim is persze. Az esküvőszervezésben is új távlatok nyíltak, lehet, hogy lassan összeáll a kirakós.

(Málnás) Cheesecake, dobozból

Szóval tegnap sikerült elvetődni újra a Sugarba... hát, ha 6 lány franciát tanul, napi 5 órában, heti 5 napon, és egy hónapon keresztül.. annak csak jó vége lehet. Így kerültünk tehát a Sugarba, ami ideális ilyen alkalmakra. De sütit választani, az tudomány, nagyon nehéz már a típust is eldönteni - pite/csokitorta/cheesecake - utána pedig az adott szeletet kiválasztani.

Nekem most pitét sikerült - ez a most a tegnapra vonatkozik - de elhoztam egy csokisat, és egy cheesecake-t is - csak a biztonság kedvéért. El kell, hogy mondjam, muszáj, a csokis olyan volt, mint egy egészen hatalmas tábla csoki, na nem olyan lágy Milka ízzel, hanem intenzív - leesel a székről - íze volt. 

Én persze a málnás cheesecakere vetettem rá magamat, ez viszont most van, és rögtön ihletet adott.

Gyönyörű kék dobozban hoztam haza, amit azok, akik nem tudják mi van benne, nem tudom minek gondolhatnak, de sütinek semmiképp. Nagyon amerikai, éppen csak hogy nem rózsaszín, amilyen a filmeken látni. A kék nekem speciel jobban is tetszik, és nagyon praktikus, visszazárható doboz, nem holmi tálca+alufólia összeállítás, ami csak azt garantálja, hogy a sütid nem ér haza épségben.

Hogy milyen a málnás? Krémes, lágy, de nem esik szét, és ha csukott szemmel enném, akkor mindig meglepetésként érne a hirtelen felbukkanó intenzív málnaíz... 

Ehhez nem tudok képet mellékelni, egyszerűen meg kell kóstolni.

Toute la beauté du monde (A világ minden szépsége)

Még talán vasárnap este láttam, az M2-n, vagy hétfőn, nem tudom, összefolynak eléggé az ilyen napok. Lassú film, szóval aki pörög, semmiképp ne nézze meg, csak éjszaka, vagy buli után. De gyönyörű. Olyan képek vannak benne, ill. egy "egyszerű" emberi dráma, aminek nem nagy talány, hogy mi lesz a vége. A képekért, a tájért, viszont nagyon nagyon érdemes megnézni. Én is kb. csak ezért ragadtam a képernyő előtt, mert elbűvölt. Egy kis szigeten forgatták, ill. Franciaországban, a végén a hegyekben. Jellemző, hogy mindenhová motorral mentek, nagyon odaillő volt. Jó ilyen filmeket véletlenül megnézni, nagyon szeretem. Spontán, és annyira jó. Nem is az utazáshoz hozza meg a kedvet, hanem olyan kellemes "illatot" hagy maga után, minden nyugodtabb (persze este). A zenéje is tetszett, nem néztem meg még, hogy ki szerezte, viszont illett a filmhez. Egy negatív megjegyzés - lehet hogy csak azért, mert francia, és ez náluk normális, viszont a csaj irreálisan vékonyka volt, na meg a pasi is, ez nekem picit fura volt, bár lehet, hogy szempont volt, mert nem fértek volna el a motoron...

Na jó, kezd kitörni belőlem a gonoszság, de tényleg jó volt, megér egy könnyed két óra bámulást.

Pékek lettünk

Jók ezek a három napos hétvégék, az az egy nap sokkal-sokkal többet jelent, szerintem mindenkinek. De én nagyon élvezem, hogy vasárnap este még nem fenyeget a hétfő, és tudom, hogy tovább lehet folytatni a pihenést - és tényleg nincs ilyenkor "hétfőérzésem". Persze, nem érzem magam Garfieldnak, nem utálom megrögzötten a hétfőt, csak akkor minden egy picivel döcögősebb, mindenkinél, és mindenhol.

Szombaton elruccantunk Esztergomba, mivel közel van, a vonat is igen aranyos, és szép piros, nem volt hát visszatartó erő (és igen, mellesleg a magas euróárfolyam is a segítségünkre volt). Átsétáltunk Párkányra is, tulajdonképpen mindenhová sétáltunk, amit estére eléggé megéreztünk, de hiányzott már. A vonatról pedig sokszor leszálltam volna, olyan szép helyeken döcögött el, plusz volt egy egészen hosszúnak számító alagút, amin nagyon meglepődtem - már a létezésén. 

Párkányról leginkább a Duna-parti hassüttetés és a finom kaják fognak eszembe jutni, de nem baj az, maga a város/falu? elég kihalt volt, nem tudom hová lettek az emberek... biztosan Esztergomba mentek.

BL döntő is volt...rákészültem, gumicukor, és mindenféle édesség társaságában, hogy most majd bajnok lesz a Bayern. Az eredményt tudjuk, valamiért nem sikerült, az olaszoknak meg valamiért igen. Sajnáltam őket, és egészen elkenődtem, van ez így persze. Ezzel nem vagyok egyedül.

Na de, miért is a cím? Gondos ember ilyen hétvége előtt, amikor minden zárva lesz, megrohamozza a boltokat, kifosztja, és kétheti hidegélelemmel megrakodva tér haza, nyugodtan alfelől, hogy nem fog éhen halni a két nap alatt... Remélem érezhető a némi irónia. Mi ugyanis nem tartozunk ebbe a kategóriába, sőt. Gyors pillantás a hűtőre, ill. a titkos rejtekhelyekre (egy kis lakásban érdekes helyekre lehet pakolni), hogy mi van itthon, és eldöntjük, hogy eszünkben sincs vásárolni, tömegben meg főleg nem. Kenyeret meg majd sütünk...

És tényleg. Én amolyan stenderd kenyeret sütöttem, sütőben, ropogósra, leendő uram pedig a kenyérsütő gép előnyeit kihasználva méricskélt, szemlélt, majd bekészített egy édes kalácsot. Az eredmény: mindkettő ehető, a kalács édes, a kenyér egy éjszaka alvás után rágható állapotú, tehát éhen nem fogunk halni, de még nem árt finomítani a recepteken - vagy tényleg majd az új sütővel kell próbálkozni.

De az illata... jó lehet a pékeknek, nem bánnám a korán kelést, vagy az éjszakai munkát, ha ilyen illatok lengedeznek. Az egész lakást betöltötte a kalács és kenyér keverékének érdekes illata, amit bármilyen ingatlanos megirigyelhetne, szerintem könnyen lehetne vele lakást, vagy bármit eladni (kenyeret mindenképp).

Lassan eltelik a május, tervek szövődnek, érzések kavarognak, viszont ez a hét úgy tűnik egészen fontos dolgokat tartogat. Várok türelemmel, és ami majd biztossá válik, kap itt egy bejegyzést. Most pedig kerítek valami vacsoraféleséget.

A 100.

Századikként álljon itt a tegnapi napról egy rövidke élménybeszámoló (meglepő módon repül az idő - és a bejegyzések száma is):

Amint azt már tegnap írtam, a Sugar!ban kezdtünk. ÉLMÉNY volt, szemnek, szájnak, léleknek. Karamellás cheesecake-t ettem, ami messze az eddigi legjobb, amit kóstoltam.

(Ezalól persze kivételt képez a saját sütés, azzal elfogult vagyok) Ja, és a hab a tortán... kaptam egy szál gyertyát, és a pincérfiú még énekelt is nekem. Hát ez aztán... 

Tovább nem is tudom ragozni, egyszerűen minden a helyén van, ott, ahol az édességek lakoznak. És tényleg, üdítő színfolt, főleg a tegnapi igen ronda időben (megjegyzem, nem nagyon emlékszem, hogy szülinapom alkalmából kabátot kellett volna felvennem).

Aztán "véletlenül" még a Művészbe is betévedtünk (és szerencsére ez rajtunk kívül kevesekkel esett meg - igen gonosz, és önző vagyok) ahol pont a Micmacs kezdődöt, Jean-Pierre Jaunet rendezésében. Amélie után szabadon... elszaladt a rendező fantáziája, és nagyon jól tette. Szaladhatna gyakrabban is, de tényleg. Annyira sokféle, és szerethető szereplője volt a filmnek, miközben az a hamisítatlan - nemtudodmifélezörgés - zene ment alatta - a stáb alatti különösen tetszett. Ilyen filmekre ki lehet kapcsolni, ad egy kellemes két órát, és utána más egy kicsit a világ.

Nekem egyelőre minden ugyanolyan, talán annyival másabb, hogy a 24 páros szám, és jobban kedvelem a páros számokat. Szóval feltételezem, hogy jó évem lesz.

24 és 99

Mostantól csak számokkal kódolva írok... na nem. A két szám csupán annyi, hogy ez a 99. bejegyzés ebben az aprócska blogban, és közben 24 éves lettem. Kevésnek tűnik, mert nagyon sok van már mögötte. Ebből érdekes matematikai képleteket lehetne kihozni - na jó, azt hiszem ma ilyen nap van, ezt hozza ki belőlem az eső.

Ettől függetlenül pedig nemsokára irány a Sugar! ahol még sosem voltam, szóval éppen itt az ideje. Nem tudom, gyenge gyomrom hogy fogja bírni a finomságokat, de hát egyszer élünk, muszáj ma menni. Alig várom persze, már legszívesebben tegnap rohantam volna (a honlap alapos tanulmányozása után).

Remélem túlélem, és semmi gyomorrontás, és egyebek :)

Lassan öregebb leszek

Holnap hirtelen egy évet fogok öregedni :) jó dolog ez, csak ne lenne ilyen kutya idő. Pont azért jó májusban születni, mert már jó idő van, és süt a nap, most pedig...

De kezdek visszatérni a rendes kerékvágásba - állásinterjú, franciatanulás, bár, inkább fordított sorrendben. Már eszek is, még nem teljes értékű kajákat, és bizony, minden fogyókúrázó megirigyelhet, mert csak úgy ledobtam  - tudomisénhánykilót - (és csak halkan jegyzem meg, hogy ezeket szeretném vissza, mert lötyögnek rajtam a ruhák, és kellemetlen a csontsoványság.

Nem irigylem a modelleket, most komolyan. Szegények, nekem pl. alváskor nyomja egymást a két térdkalácsom, de nagyon. Persze, próbálok úgy fordulni, hogy jó legyen, de furcsa ez. Sebaj, majd ha már a pizzaevésig is eljutok...

Érdekes mellékhatás viszont, hogy a kávéról leszoktam. Nem hiányzik, sőt, frissebb vagyok. Lehet, hogy majd a méreganyagok visszatértével kávéra is szükségem lesz, de addig teázgatok, az idő úgyis megfelelő erre.

A recepteket pedig nézegetem bőszen, és hirtelen nem is tudom, hogy mit sütnék/főznék a legszívesebben (kivételes alkalom, még alapanyagok is egészen bőven állnak itthon a rendelkezésemre). Majd csak kisül valami...

Betegen

Leterített egy igencsak izmos vírus, ráadásul nem is egy napra. Mondjuk, méregtelenítésnek kíváló volt a dolog, mert a keksz/ropi/víz/kamillatea diéta eléggé egyhangú. Most már lábadozok, és visszatér belém az élet, ezt jelzi, hogy ma már mostam, sőt, tanultam is. 

Már csak egy hajmosás választ el attól, hogy nagyon jól érezzem magamat, bár, még van pár bogyó, amit el kell szednem. Utána viszont... fejben már minden létező dolgot megettem, a valóságban persze nem fog ez ilyen gyorsan menni, de csak sorjában. Végigeszem az országokat...

Esik...

Olyan villanyfénynél ülős, sötét délután/este van, kinek hogy. Csak egy esetben szeretem az ilyen időjárást: amikor az ablak mellett/előtt ülök, és nézhetem, ahogy ömlik az eső - szerencsés esetben még az illatát is érzem. Jó ez, nőnek a növények, a kertekben a zöldségek egyre kövérebbek lesznek, zöldül a fű, szóval tényleg hasznos dolog az eső. Viszont sajnálom azokat, akik éppen bőrig áznak, és nem tudnak ezen nevetni...

Nálunk a lasagne a sütőben (ami lehet, hogy nemsokára új köntöst kap), dolgok készülőben, mi pedig várakozástelien.

És végre!! Dörög is! Remélem villámlani is fog!

Happy, sad, sad, sad

Egyszerre több rossz hírt is kapni nehéz, főleg olyanokat, amelyekre mindennél jobban vágytam, hogy jó hírek legyenek. Megyek tovább persze, de nem a legjobb befejezése egy hosszú napnak. 

Most újrakezdés, újabb interjú. Remélem a legjobbakat...