Süti és hal között

Elfáradtam a mézessüti-sütés közben, mivel nagyon sok lett - bizony, most minden rokonra ezt fogjuk tukmálni - és még az ujjamat is rendesen megégettem.
Viszont a lazac már citromon ülve alig várja, hogy beugorhasson a serpenyőbe :)

Mentás zöldborsópüré

Egy ideje már mentára vadászom... és tegnap megtörtént!!! Az egyik hipermarketben végre egy egészséges, szépen kifejlett mentanövényre bukkantam, és ha a fagyos hazaérkezést is túlélte, akkor büszkén teljesítheti feladatát, és egyesülhet a borsóval. Persze a borsók a fagyasztóban pihiznek, némi lazac társaságában, bár a lazacok még nagyon újak, biztosan összehaverkodtak már a sajtokkal, pizzatésztákkal, és egyéb húsokkal.

Avatar

160 percnyi élmény. Még, ha először fura is, főleg a 3D, (én speciel párszor meg is ijedtem, amikor nagy sebességgel repült felém valami az elején) után teljesen magával ragad a film, a látvány, és a történet. Azt hiszem, ebben a sorrendben. Mert tényleg... a történet egyszerű, kiszámítható, egy kis szerelem, csihi-puhi, főgonosz, csata, happy end. De ha mindezt egy ilyen látványvilágba rakják bele, akkor az elkápráztat.

Kivételesen minden igaz, amit a kritikusok írnak, nem érdemes letölteni, ezt látni kell. A Na'vi-k így köszöntek, hogy "Látlak téged" - ez nekem nagyon tetszett.

Téli Napfordulóra

Az egyik legkedvesebb decemberi napom. Sokan nem tudják, nem is ismerik a jelentését. Pedig teljesen más szimbolikával bír, mint pl. a Karácsony. Ma a legrövidebb a nappal, és a leghosszabb az éjszaka. Ezután pedig már csak hosszabbak lesznek a nappalok, egészen júniusig... Gyönyörű, örök körforgás ez. Nekem azt jelenti, hogy közelegnek az ünnepek, de eközben minden egyre könnyebb lesz. Főlem most reménykedek ebben. Hogy az életem körül is egyre világosabb lesz. Addig pedig... szeretnék ünnepelni. Nem feltétlenül azt, amit maga a Karácsony jelent, hanem az elmúlt évet, lezárni dolgokat, és várni az új év beköszöntét.

A hétvégén nagyon romantikusnak mondható napot töltöttem Bécsben, mivel majdnem egész nap haazott, és fantasztikus látvány, és hangulat kerekedett. Persze, hideg is volt, így elég sok "Glühwein" és "Punsch" kellett a normál életműködések fenntartásához, de megérte (a kis torokfájástól eltekintve). Sajna, a hó az autópályán már nem mutatott olyan romantikusan, így 6 órás út lett a 3-ból, viszont megint kárpótolt valami... mivel már csak éjszakai buszok jártak volna, szépen kettecskén hazasétáltunk a hatalmas hóban. Sok helyen a mi lábnyomaink vették el a hó szüzességét, és ez olyan jó. Városban ritkán van ekkora hó. Még gyerekként ez jellemző volt, és míg anyáék bent készülődtek, mi kint hóembert építettünk, és hócsatáztunk a tesómmal. Itt ezt csak lefeljebb hóesés után, éjszaka lehet kipróbálni.

Ma beszerezzük az ehető dolgokat, és ezzel végeztünk az ünnepi vásárlással. Irtó jó érzés, mert nem volt rohanás, csak nyugodtan összeszedegettük, ami kell. Még mozizunk is, muszáj látni az Avatart, 3D-ben, pedig volt a filmekből bőven erre a hétvégére. A legjobb, a Charlie és a csokigyár, félig láttuk még csak a Remény bajnokát, plusz egy romantikus vígjátékot (csak pár napja van digitális tv-nk, máris imádom - tvre ilyet én még nem mondtam. Nem függünk a műsorkészítők szeszélyeitől, és a legnagyobb eksztázis az, amikor átpörgetem a reklámokat).

Végül, eszemben sincs erről az évről mérleget csinálni, mert nagyon vegyes volt. Majd egyszer, talán. Inkább élvezem a Téli Napfordulót!

Fenyőillat...

Fenyőillat költözött a lakás egyik felébe... Mindig meglepődök, amikor megérzem - pár napig nem éreztem illatokat a nátha miatt - és annyira jó.
A fa hatalmas. Mintha napról-napra nőne. Azt hiszem jól érzi magát. Miután tegnap kedves párom megnyirbálta szegényt (na itt nem sajnálom a tüskés jószágot, mert nagy vérengzés volt, nem adta meg magát túl könnyen) ma már egészen büszkén meresztgeti tűleveleit. Nemsokára felöltöztetjük, és akkor igazi Karácsonyfa lesz. Amolyan eklektikus fa...de a miénk.
Ma már csak apróságokat kell intézni, plusz beszerezni egy darab lazacot. Jó móka lesz :)

A lány fehér rózsával

Ma olyan déltájt, vagy kicsit később egy lány suhant végig a körúton, kezében egy fehér rózsával. A rózsa nem egy férfitől, hanem egy új bolt kedves eladójától származott, aki ezzel mosolyt csalt a lány arcára. Egészen kerek lett a világ, még a nap is kisütött.
A rózsa később a hideg, vagy a meleg - vagy a kettő gyorsan váltakozó keveréke miatt - először megijedt, megrázta a szirmait, majd megadta magát. Elfonnyadt, de még akkor is nagyszerű illatot árasztott magából. Rövidebb élete volt, mint egy tiszavirágnak, de abban a pár órában, míg a lány a kezében fogta, jól érezte magát, és a lány is viszont.

Később a lány találkozott élete párjával, és együtt mentek gyűrűnézőbe. Kint hideg volt, át is fagytak rendesen, de bent az ötvösnél már melegség fogadta őket. Láttak rengeteg gyűrűt, és úgy tűnik, meglesz a saját, egyéni különlegesség is. Ami csak kettejük ujján fog díszelegni.


Kevés ilyen nap van, amikor ilyen sok jó történik. Bár, több nap nátha után már bárminek örülnék. De most ez tényleg összejött. Nem is gondoltam. Egy újabb álom válik valóra. Most pedig jó zenét hallgatva, és forralt bort iszogatva ücsörgök, és megörökítem ennek a szép napnak az emlékeit. Tudom, hogy a világ zord, és sokszor nehéz, de ilyenkor egy kicsit feltöltődöm.
Az ajándékok is készen vannak már, csak a csomagolásra várnak, remélem a gazdáik nagyon fognak nekik örülni.

Mostani háttérképem

Hét szeretőm

Érdekes ez. Nem tudnám jellemezni mind a hetet. Talán néha egyet-egyet, de mindet nem. Mert mostanában nem tipikusak. Mindig másak, szeszélyesek, szomorúak, vagy éppen nagyon vidámak. Ők az én szeretőim, akikkel mostanában nem vagyok olyan jó viszonyban. Mert amíg az egyikkel vagyok, mindig a másikra vágyom, és így tovább. Na, mielőtt nagyon elragadna a hasonlat, a nevük: Hétfő, Kedd, Szerda, Csütörtök, Péntek, Szombat és Vasárnap.
Lázár Ervin fantasztikus. Pedig novellát írni talán a legnehezebb - nem próbáltam, csak olvastam, hogy így van.



Megnéztem a Fame-et, ami nem volt rossz, de ilyen "valósítsuk meg az álmainkat" filmek között talán középkategóriás. Nem voltak benne kiemelkedő zenék, és a színészek is picit gyengécskék voltak, eltekintve egy fekete énekesnőtől. Bár, nem számítottam valami eszméletlenre, szórakoztató volt, és kikapcsolt. A célnak megfelelt, és nem is voltak sokan.



Napok óta mentát szeretnék venni. Na nem növényt sajnos, mert a sötét konyhában hamar halálát lelné, hanem valahogy szárított fűszer formájában, de nem nagyon találok. És a fagyasztóban lakó zöldborsók már régóta várnak a felhasználásra, és mire találok egy szuper receptet - Jamie: mentás zöldborsópüré - addigra fűszert nem találok hozzá. Kacérkodom a mentás tea kivonatának borsóhoz adásával, de nem tudom milyen eredménnyel járna. Szegény borsók...

Egy jó délelőtt

Különleges délelőttöm volt, bár, nem gondoltam, hogy ilyen nyugis lesz. Ulickajával és Lázár Ervinnel kezdtem a napot, (egy jó korai ébredés, és kényelmetlen alvás után) majd felkerekedtem menyassszonyi ruhákat próbálni. Azt hittem sokkal nehezebb lesz, és majd keresgélni kell sok mindent, de máris van két olyan ruha, ami gyönyörű, és passzol hozzám. Csak választani kell közülük. Így egészen megnyugodtam, hogy nem lesz ezzel olyan nagy felhajtás.
Ha a gyűrű, és a helyszín is meglesz, akkor tovább gond egy szál sem. Ezek után finom kenyérlángost ettem, majd narancsos forralt bort ittam, és nagyon szép volt a világ - nem feltétlen az alkoholnak köszönhetően.

Ma végre hazamehetek, alig várom.

A horkolás

Lázár Ervint olvastam, és nagyon megnyugtatott. Nagyon tetszett a horkolásról szóló novellája. Felvettem a kedvencek listájára. Persze, a Retemetesz vezeti a sort, mert az kicsit szomorú, de annyi, annyi mondanivalója van, és ráadásul olyan jól el tudom képzelni a retemeteszt, hogy tényleg különleges lesz. Kern András felolvasásában hallottam először, de olvasni sem rossz. Viszont a fülemben visszhangzik az, ahogy Kern elmondja, hangsúlyozza, rágja a szavakat, és így az igazi.
Ugyanakkor elég volt pár novella ahhoz, a megnyugváson felül a vérnyomásom is leessen, és úgy döntöttem pihizek egy kicsit. Nagyon jól esett, zene a fülemben, a szemem csukva, gondolatok alszanak. Amikor megint kinyitottam a szememet pont rám sütött a nap - igen egoista kijelentés - de bizony, pont abban az irányban feküdtem, hogy rám sütött. És nagyon jó volt.
Valami nyom idebent. Sejtem én, hogy mi az, mert a jobb vállam is begörcsölt. Túl nagyok a terhek, és kicsit ilyenkor összeroskadok. Utána pedig kell pár nap, amíg kiengedek. Ez így nincs jól. Már magam elé mertem képzelni azt a pillanatot, amikor ennek vége lesz... annak minden részletét - na jó, pl a toll színét, és a ruhámat nem, de ezek nem is lényegesek - és reménykedek, hogy így alakul majd minden. És akkor végre, hosszú idő után először, levegőt vehetnék. Lehet, hogy bele is szédülnék, de azt hiszem, vállalom a kockázatot.

Alagút

Újabb fény az alagút végén...már a sokadik, és eléggé megszoktam már ezt az érzést. Na de ez most talán az utolsó. Így, hogy már régi cimborák vagyunk, megtanultam kezelni, figyelni, hogy hogyan változik bennem, és én hogyan változok általa. Nagyon közeleg a Karácsony, és 2010 is ott liheg a nyomában. Változatlanul havas hegytetőn kezdjük majd az új évet, de az indulásig még 22 nap van hátra, és remélem, hogy ezek igen eseménydúsan fognak eltelni.

Feldmár

Lassan fűztem át magamat a mondatokon, oldalakon, és a könyvön. Olyan sokat adott, újat, másat, mint ahogy azt az egyetemen tanuljuk. Nyilván, sok tapasztalat kell ahhoz, hogy valaki így vigyen terápiákat, ugyanakkor talán ez a módszer áll a legközelebb ahhoz, ami a segítő kapcsolat alapja lehet. Mert hiába állítok fel rengeteg diagnózist valakiről, attól még nem ismerem meg, csak távolítom, és kifejezem, hogy ő itt beteg-státuszban van.
Viszont az is nagyon nehéz, hogy a terápiában teljesen a másikra tudjunk figyelni, és ott lenni vele. Nem irányítani, nem dominálni, csak figyelni, hogy mire van éppen szüksége, és fogni a kezét, miközben félelmek, és szorongások gyötrik.
Érdekes hivatást választottam, és nem is kezdem még el gyakorolni. Talán nem is lehet elkezdeni még. Vagy csak bátorság kérdése. Nem tudom. Mindennek meg lesz a maga ideje, de kezdek türelmetlen lenni - ami pedig jóra sosem vezet.
Nagyon sok dologban egyet kell értenem Feldmárral, csak ez tőle hitelesen hangzik, mástól azonban nem szeretik elfogadni, hogy nem a szokványos, klinikai terápiát viszi. Egyszóval nagyszerű könyv volt, ami nem egyszer olvasós kategória, hanem néha-néha jó felütni, és megnézni, hogy nyílik ki, mert szerintem mindenki számára tartogat valami. Csak észre kell venni, és befogadni.

Advent

Ma indul a "nagy" karácsonyi visszaszámlálás. Szerettem volna adventi kalendáriumot készíteni, nagyon bennem volt, de sehogy sem láttam esélyt a megvalósulásra. Nincs - még - varrógépem, nem volt annyi üres dobozkám, olyan egyszerűt meg nem akartam. Erre, milyen érdekes a Sors, tegnap szó szerint elém rakott egy félig kész, gyönyörű, fa - kicsit viseltes - kalendáriumot. Pár gondolat futott csak át az agyamon, hogy tényleg? És ezután már boldog tulajdonosa voltam ennek az aranyos házikónak. Van teleje, meg ajtaja, és 24 üres helye. Rendes, nyitható ajtók nincsenek rajta, tehát azért van hely a kreativitásra. Most nyomtattam figurákat, szövegeket, apróságokat, amik helyet kapnak odabent, néhány ajtó takarása mögött.
Nagyon élvezem ilyenkor a készülődést, és bizony, most meg van az a luxusom, hogy itthon ezt meg is tehetem. Utána lesz egy zűrös hetem, amit úgy tudok majd túlélni, hogy egyrészt létezik a skype, másrészt az otthon melege elkísér, és tudom, bármikor hazajöhetek, akár csak gondolatban.
Úgy tervezem, hogy majd évről-évre szebb lesz a kalendárium, mindig gyarapítom majd valamivel, de ez most így nagyon jó. Lesz rajta, benne éppen valami, ami örömet szerez mindkettőnknek, és remélem olyan tartós lesz, hogy egyszer majd a gyerekeink fogják türelmetlenül várni, mit rejtenek az ajtók.
Ez az első igazán közös karácsonyunk. Volt már egy tavaly, de az még más volt. Azért számolom ezt az első igazinak. Én fogok vacsorát készíteni, kialakulnak a saját "hagyományaink". Rendes fánk nem lesz, de mű sem. Csak egy pár fenyőág, hogy beköltöztesse a karácsony illatát a lakásba.
Nincs minden jól, de majd megtalálja minden gondolat, érzés a helyét, eltüntetve a félelmeket.

Szivárványosan

Ez a kép Vlad Gerasimov-tól származik, aki folyamatosan fantasztikus, és mesebeli háttérképeket, készít. Szinte lehetetlen kedvencet választani, nekem éppen az van kint, amit kiszúrok éppen, és a hangulatomnak megfelel.

Azért választottam most a szivárványt (bár, nem ez van kint az asztalon) mert valahogy így érzem magamat. Szivárványosan, felhőről felhőre szállva, és a nehézségek ellenére boldogan. Megtanultam varrni, de ez csak egy apróság. Sok minden kavarog bennem, és talán ezért a szivárvány, mert ezek a gondolatok színesek, és tartanak valahová. Na ez lehet rossz hasonlat, de nem érdekel. Hosszú idő után egészen kiegyensúlyozottnak érzem magamat... pozitívnak, és bizakodónak... rég írtam már le ilyesmit. Persze, ez kibillenhet, de nem olyan mélyen, mint pár hónappal ezelőtt.

Viszont továbbra is elvágyódom innen, messzire, és minél hamarabb. Nem biztos, hogy azért, hogy jobb legyen, csak más, új, eddig ismeretlen. Aztán majd kiderül, hogy mi a jobb.

Mozi és rétes

Már nagyon vártam a filmet, tipikus Twilight rajongóként (pedig nem vagyok már tini), és nem csalódtam. Egész jól összerakták, pár kritikus természetesen lehúzta, de ezek a szokásos szívtelen alakok. Ez a rész már nagyon nem tündérmese, és hűen követi a könyvet. (bár jó pár dolgot elfelejtettem már) Ja, igen, vannak benne ám olyan jelenetek, amiken kb. röhögni lehet, mert direkt olyanokat raktak bele, hogy egy fiatal lány elolvadjon a kockás hasaktól, és a lobogó hajaktól. Kicsit túlzás volt azért.
A zenéje lenyűgöz - és persze a történet is. Szeretem az ilyen értelemben elvont dolgokat, szélsőségeket.

A réteseim megsültek, és egészen jól néznek ki. Na nem magamat tömjénezem, csak jó, hogy sikerültek, nem lettek túl olajosak, túl bármilyenek, épp jók. Legalább a kajákkal nincs semmi probléma. Fénykép nem készült róluk sajna, mivel igen gyorsan fogynak. Káposztás és túrós lett, egyéb töltelékekkel nem kísérleteztem, vagy pedig nem volt hozzávaló. Baklavát is süthettem volna, de majd legközelebb. Az kicsit nehezebb - már a gyomornak.

Színes bors

Időnként elfűszerezem a dolgokat - na persze még ehető mértékben - és most éppen a színes borsra kaptam rá. Nincs még borsörlőm, így néha húsklopfolóval (ezt így kell írni?) lapítom ki az egész borsszemeket, vagy pedig veszek durvára őrölt színes borsot. Így előfordul, hogy pl. a tegnapi pizzamártásba a tejföl mellé frissen nyomott foghagyma, durvára őrölt chili, színes bors, és oregano került, és egy csipet só... nem mondom, első nyalásra ütős volt, de a pizzán fantasztikus ízeket lehetett érezni. Hol chilibe, hol borsba botlottunk, és az egész fokhagymás volt. (persze azt sem bírtam ki, hogy a tésztájába ne tegyek egy kis chilit és oreganot), de még mindig jelzem, az egész ehető.

A holnapi menü pedig rétes lesz, amitől félek egy kicsit, mert már nagyon régen csináltam, és nem tudom, hogy ez a sütő hogy fog viselkedni. Jó dolog a culinaris kísérletezés :)

Napsütés kontra rosszkedv

Elvették a jó kedvemet, igaz, csak egy aprósággal. Örülök, hogy végre nem zord idő van - a hideg nem érdekel - és sikerült beszereznem azokat a pici mütyüröket, amikből majd szép ajándékok lesznek.

A New Moon zenéjét hallgatom - vagyis a score-t, Alexandre Desplat művét, és nagyon ígéretes. Remélem így jobb lesz fimben, mint a Twilight. Persze, nagy meglepetéseket nem tartogat a történetben, de képileg mindenképpen érdekes lehet. Az első rész is gyönyörűen volt fényképezve.
A mozijegyünk holnapra esedékes, már alig várom!!

Egy új érzés

Nem is tudom, hogy hol kezdjem, mert olyan ez kicsit, mint ha még mindig álmodnék. Nagy dolog történt, ami teljesen új érzéseket eredményezett. Olyan dolgok törtek elő bennem, amiknek a létezéséről nem is tudtam, de kiderült, bizony van bennem "női gén" bőven.

Minden lány, már gyermekkorában arról álmodik, hogy egyszer majd jön egy - a mesékben herceg - fiú, aki feltétel nélkül fogja őket szeretni, és elveszi őket feleségül. Aztán, ahogy telnek az évek, az álmainkról egyre inkább lemondunk, vagy elhessegetjük őket, mondván, ilyen nem létezik a valóságban. Vagy ha mégis, akkor pedig elmenekülünk, és kétségek között gyötrődünk - hogy miféle elavult dolog a házasság.

Én is az álmodozók táborába tartozom, azzal a különbséggel, hogy sosem tettem le arról, hogy egyszer majd eljön valóban az a pillanat, amikor megtalálom a társamat, aki majd feleségül vesz. Persze, nem a házasság a legfontosabb cél, főleg nem mindenáron, de úgy alakult, hogy most már ez sem olyan távoli dolog.
Szeretném a jegyesség minden pillanatát teljesen kiélvezni, hiszen remélem többször nem leszek menyasszony. A kiélvezést nem feltétlen a hatalmas esküvő megszervezésére értem (mert bizony ilyen nem lesz) hanem arra, hogy ez egy "más-állapot", valamiféle átmenet a lány és asszony között. Szimbolikusan is, és mindenhogy. Persze a népi hagyományban ez még szebben szimbolizál sok mindent, de a mai modern világban ez egy másfajta átmenet, egy folyamat része.

Megannyi érzés kavarog most bennem, és ezek nem tudom mikor fognak csitulni. Ugyanakkor nagy nyugalmat, és boldogságot érzek. Hogy ez így jó. És nem változtatnék semmin sem.

Még valami - a zene gyönyörűsége:

Várni

Feldmár azt mondja, hogy amikor várakozunk, olyanok vagyunk, mint akit felakasztottak egy fogasra. Nagyon ismerős érzés.

Köd

Tegnap este köd szállt az egész városra, talán az egész országra. a vonatból figyeltem, hogyan változik a táj, persze csak ritkán láttam a sötét miatt. Jó a ködös táj (na nem akkor, ha valaki autóval van, akkor veszélyes), szimbolikus. Tegnap este le mertem írni azt, ami régóta bennem van, volt, de nem tudom, hogy megvalósul-e egyáltalán. De ettől könnyebb lettem, vannak céljaim, de előtte még több akadály van. Bár, talán így értékesebbé válik a cél.

Ma pedig, még szinte hajnalban elkezdtünk rádiót hallgatni, majd én még egy alvás után végighallgattam a Bumeráng búcsúzását. Akárki akármit is mond, ennek köze van az emberekhez, és lezárul egy fejezet. Változások történnek mindenhol, remélem végre engem is utolér a változások szele...mert csak aazután lehet elkezdeni valamit.

A tesómék szalagavatóján hallottam Demjéntől a Felnőtt gyermekeket - eddig én ezt nem is ismertem - nagyon odaillő volt, azóta már párszor meghallgattam. Érdekes ez, hogy előbb-utóbb mindig megtalál egy olyan dal, vagy dalszöveg, ami az adott pillanatban nagyon igaz, és segít gondolkozni, talán továbblépni. A lejátszómban vannak olyanok, amiket láthatóan rengeteget hallgattam már, ezek azok a számok. Ha pedig később előkerülnek valahogy, akkor azt a már talán lezárt érzést közvetítik, ami akkor bennem volt.
Emlékekké válnak, ugyanúgy, mint az illatok.

Séta&Wamp

Ma a Wamp miatt mentünk a Deák térre, és egész hamar fel is mértük a terepet. Voltak már egészen ismerős cuccok, ill. most, hogy beköltöztek téli helyükre, így talán több árus is volt - vagy csak úgy tűnt. A leg-leg kétségkívül a táskává hajtogatható pulcsi, meg még sokan mások.

De az igazán izgalmas az az, hogy végre eljutottam a Vörösmarty térre, ill. így a Váci utcába is, majd a Dunakorzóra. Tudtam ezeknek a helyeknek a létezéséről, de még sohasem jártam arrafelé. Így nagyon tetszett, sok AHA élményem volt, nagyon kellemes séta volt, Pest igen barátságos és szerethető arcát mutatta - leszámítva a sok turistát.

És a lényeg lemaradt

Nagyon nagyon sokat tudnék írni a híres nevezetes Cheesecake-ről, megpróbálom kicsit sűríteni. Féltem az eredménytől, féltem, hogy nem lesz jó, és mehetünk az ikeába mandulatortát enni... De szerencsére nem így lett. Egészen más íze van, mint a "megszokott" tortáknak, de nem is lehet egy életen keresztül csak dobostortán, meg oroszkrémen élni. Nem húzom le ezeket sem, mert nagyon finomak, de annyi féle torta van a világon, hogy lehetetlen mindet végigpróbálni.

A rangsorban a vezető helyet átvette a cheesecake, rögtön a nyomában liheg a svéd mandulatorta, további esélyesek nincsenek. Krémes, sima, lágy torta ez, és mégis olyan egyszerű. Semmi máz, szirup, vagy hab, csak a crust (az alja) és a cream cheese (már ha lehetne itthon kapni). Nem túl édes, nincsenek benne túlzások, de pont ezért ennyire szerethető, és szépen, alig észrevehetően tűnik el egy-egy szelet a hűtőből. Pedig nem hittem, hogy ha ketten nekiesünk, akkor mi kerülünk ki győztesként. Én egy kisebb szelet után is kifekszek :) de megéri. Aztán a pluszkalóriákkal majd csak lesz valami. Bár, mostanában már elég erősen foglalkoztat a gondolat, hogy elkezdjem keresni a "helyemet" fitneszügyileg is, de mindig ott lebeg a világ jelenleg legszörnyűbb szava, a: ha...

Valami narancssárga

A mai nap nagyon szürke - legalábbis odakint. Idebent viszont egyáltalán nem. A narancssárga étel jó volt ebédre, ínycsiklandozó és finom lett. Gulyáskrémes makarónit csináltam, eszembe nem jutott volna magamtól, na de erre jók a szakácskönyvek. Különleges íze volt, még ilyet egyáltalán nem ettem - ettünk. Jól össze lehet vele kenni magunkat, viszont olyan kevés edényt igényel az elkészítése, hogy rögtön a kedvencem lett.
Nem fényképeztem le, mert ahhoz túl éhesek voltunk, és ez meg gonosz módon, etette magát rendesen.

Most pedig békésen olvasunk, csak nekem írhatnékom támadt. Jók az ilyen itthon töltött órák, nyugisak, és erre most nagy szükség van. A mosás megy közben, és a mosószer és az öbblítő illata az előbb hirtelen Debrecenre emlékeztetett. Jó értelemben... Milyen régen volt már, amikor még otthon voltam ténylegesen abban a városban, és nem csak a gyötrődést, és nehézségeket jelentette. A hétvégi mosásnak más illata volt, jó volt teregetni, megszagolni a tiszta ruhákat. És arra jöttem rá, hogy ezt a fajta mosószert régen nem használtam, legalább egy éve nem, és most jutatta először az eszembe az illata az emlékeket.

Érdekes dolog ez... hogy illatok alapján megjegyzünk emlékeket - gondolom ez általános, nem hinném, hogy ezzel egyedül vagyok. De inkább jó emlékek vésődnek be, mint rosszak. Most nem nagyon tudok felidézni valami rossz illatú emléket, bár, biztos van.

Kizökkentem picit, de nem bánom :) ennyi jutott mára.

Cheesecake

A mai nap nem indult valami fényesen, de annál jobban folytatódott. Több hetes rákészülés eredményeképp ma hozzáláttam a - nem tudom mennyire eredeti - New Yorki Cheesecake-nek. Több receptből mazsoláztam, és megpróbáltam olyan egyveleget alkotni, ami az ízlésünknek, és a sütőnek is a legjobb :)
Minden belekerült, ami szem-szájnak ingere, és "nyersen" nagyon finom volt (még most hűl, így csak egy pár óra múlva - miután felvágta a szülinapos - derül ki, hogy milyen az íze sülten.) A sütő, vagyis az ikea névre hallgató tortaforma kiszúrt velem, mert bár jól zár, de nem tökéletesen, és kicsöpögött ez-az a sütő aljára, irtózatos füstöt hagyva maga után. Szerencsére ez a tortában látható nyomokat nem hagyott, bár, kíváncsi vagyok, mi lesz ha leveszem a forma oldalát...
Vettem sok gyertyát is, csak most jöttem rá, hogy bizony eléggé inogni fog a talaj alattuk, így lehet, hogy az esti vacsi, a lasagne kapja meg őket, kissé rendhagyó módon.
Lehetne még cifrázni, mindenféle zselével, stb., de mivel egyikünk sem evett még ilyet nyalánkságot, így csak egy picit rajzolgatok a tetejére némi cukormázzal. (lakásdíszítésre már sem időm, sem kedvem, így ennyi lesz a plusz :))

Kicsit elnémulva

Furcsa érzés... mondanivalóm lett volna, de mégsem írtam le. Történt sok minden, de nem voltak olyan mélységűek, hogy a lelkemig értek volna. És ez most már hiányzik.
Tegnap megnéztük a Holt költők társaságát, ami nekem valahogy kimaradt (csak pár évvel vagyok idősebb a filmnél), nem volt rám egetrengető hatással, ugyanakkor szép volt. Gyönyörűen volt fényképezve, a zenéről nem tennék említést, Robin Williams-et pedig egyszerűen szeretem.

Érdekes ez a kettészakadtság. Állandóan beszivárog az életembe a "másik életem", és ez sokkal inkább zavaró, minthogy jó lenne. Itt nyugodt vagyok, ott feldúlt. Itt még az esőben is tudok mosolyogni, és leperegnek rólam Pest szörnyűségei (érts ezalatt bármit), Debrecenben pedig feszült várakozásban vagyok, görcsösen, és magamban. Most persze nagyon sarkítottan fogalmaztam, de az érzések néha ilyenek.

A szavak sem úgy jönnek, mint ahogy szoktak. Valami nem jó idebent.

csak egyvalami

The greatest thing is just to love, and be loved in return.

Ez angolul szép, nem szeretem, ha fordítják. A kedvenc filmjeim közé tartozik a Moulin Rouge, sokszor láttam, szinte kívülről tudom már a szövegeket. A zenéje is különös, mindenféle stílus keveredik, van sok kedvencem, pl. a Roxanne-be még mindig beleborzongok. Nem is tudom, miért ez jutott eszembe, egészen más filmet néztem.
Szeretnék sok mindent írni, de nem találom a szavakat, talán majd álmodom őket.

Ezt kaptam most

Ezt hallgatom

Várni

A ma délelőttöt egy jó könyv, némi tea, és zene társaságában töltöttem. Amit vártam, még nem érkezett meg, de nem érzem elvesztegetettnek az időt. Érzések tornyosulnak bennem, és vágyakozom, várakozom.

Reggeli

Jó, hogy az ágyban is lehet netezni :) és blogot írni. Nem volt még kedvem kimászni, a mai délelőtt elég lusta és lassú lesz, de ilyen is kell. Vannak olyan reggelek, amikor azt érzem, hogy bármi történhet (úgy értem bármilyen jó dolog). Azt nem tudom, hogy vajon a mai milyen, de tény, hogy egészen más, mint ha otthon lennék. Egy nagy béka aludt mellettem - vagyis varangy, kis koronával a fején - és aranyos, meg minden, de nem az igazi.

Egy hét

Nemsokára indulok, és egy hétig nem leszek itthon. Sok minden fog történni, remélem gyorsan halad majd az idő, de azért nem örülök annyira. Megveszem életem első teljesáru vonatjegyét, és fenyeget a veszély, hogy a nagy egyedüllétben sokat fogok írni...főzni viszont egyáltalán nem.

Lopakodó lelkek

Tegnap megnéztük a Bin Jip-et (Lopakodó lelkek), és nagyon különleges volt. Nem láttam még ilyen filmet, amiben ennyire keveset beszélnek, és mégis ilyen sokat mondó. Minden pillantásnak, mozdulatnak jelentése volt. Volt, ami feldúlt, megrendített, vagy a lelkemet simogatta. Szélsőséges, ugyanakkor teljesen "hétköznapi" film. Nagyon nagyon sokrétegű a mondanivalója, felesleges lenne részletezni. Meg kell nézni.

Hallgatni...

Ez a szám nagyon teljes - nekem a kedvenc részem 2.45-től kezdődik - bár, még több zongorát el tudnék viselni benne. Majd még egyet belinkelek, mert az is nagyon tetszik.

Enni, inni...

A mai nap eddig az újdonságok jegyében telt. Délelőtt elkészült a Limoncello alap, hát a citromhámozás, és kézi facsarás kemény meló, és a gyümölcse még igen messze van (kb. 4 hetet fog hűtőben tölteni, némi alkohol társaságában) - Karácsonyra iható lesz.

Ami viszont a mai nap legfinomabb dolga: az amerikai palacsinta. Myreille receptjét használtam, és elismerésem :) Szuper lett. Érdekes ez a palacsinta egyébként. Mi, az itthon megszokottat lóhalálában, két serpenyővel, gyorsan csináljuk - és mérgelődünk, ha elszakad, stb. Ez viszont épp az ellenkezője: nyugisan elkészítettem a tésztát, majd elkezdtem sütögetni (halkan hozzáteszem azért, hogy több, mint egy órába telt a nyugis sütögetés). Hármat tettem egyszerre a serpenyőbe, és elvoltak magukban. Lassú tűzön, néha megfordítva sütöttem meg, pár csepp olaj kellett csak, és sok-sok türelem. De közben enni is lehetett, és itt lépett be a képbe a juharszirup.

Most az a rész következne, hogy ódát írok a juharsziruphoz, majd a palacsintához, majd a juharszirupos palacsintához. Persze, mindenkinek jobb, ha bele sem kezdek, de valami fantasztikus ízorgia volt ez (és még van jó pár db) selymesen krémes, picit édes, és éljenek a juharfák!

Margitsziget

Körbejártam a szigetet, szép volt, tiszta levegővel és fantasztikus színekkel. Láttam gólyákat, mókust. Ilyenkor szeretem Pestet.

Az időutazó felesége

A film zenéjét hallgatom (miután meglepő módon nagyon hamar sikerült hozzájutnom, zeneszerző: Mychael Danna) és próbálom eldönteni, hogy melyik szám tetszik a legjobban. Ha már tudom, majd belinkelem youtube-ról.

A filmet tegnap láttam, egyedül, a sálamba burkolózva, egy hatalmas teremben. Kevesen voltak (hála a Pesti est lehúzó kritikájának :)) de ezt egy cseppet sem bántam. Senki nem rágcsált mellettem, nem dumáltak, így tényleg élvezet volt (egy dolgot nem értek azonban, hogy amint feltűnik az utolsó képkocka, és a rendező neve, mintha mindenkiben megszólalna egy kis vészcsengő, hogy menekülés, és rohannak ki a teremből. De mégis MIÉRT? Ha már megnézek egy filmet, akkor én szeretem addig nézni a stáblistát, amíg a takarítók hagyják :) Főleg, ha szép a zene, akkor sokáig elhallgatom. Nekem az még hozzátartozik a filmhez, van pár perc, amíg visszatérhetsz a való világba, fel lehet szárítani a könnyeket, orrfújás, stb :)

Szóval a film tetszett, de a könyv viszi a pálmát. Bár, a film meghatóbb, ütősebb volt talán (ezért a hatalmas vászon) egy-két jelenetet kihagytak (nyilván nem lehet mindent filmre vinni, de 1 különöseb fontos lett volna), és hiányoztak. Jól összerakták viszont, és Rachel MacAdams is nagyon jól játszott. Azok a kritikusok pedig, akik lehúzták, ezek szerint még sosem szerettek annyira valakit, hogy féltek volna elveszíteni.
Nosztalgiáztam kicsit, mert nem is tudom, hogy február óta voltam-e multiplexben. Valószínűleg nem, és ezért jöttek vissza az emlékek. Hogy egyedül nézek egy fimlet, miközben tudom, hogy ha felnézek a kis ablakra, akkor valaki visszamosolyog rám. Tényleg jó volt.

Elismerésem a zeneszerzőnek...lehetetlen választani.

Ez lehetséges?

Próbáltam elég nagy - még blogba helyezhető képet találni - mert nem értem. Most kezd bennem realizálódni, hogy tényleg lehetséges az, hogy 3 hét múlva nem lesz többé Sláger Rádió. Nyilván ezzel nem vagyok egyedül, de felfoghatatlan.

Számomra ez olyan érzés, mint annak idején (1999, 2001) amikor nagyon komoly árvízveszély volt. Nem tudtuk felfogni, akkor gyerekként, hogy ez mekkora veszélyt jelent. Semmi sem volt biztos, de mindenkin látszott a döbbenet. Természetesen nem akarom most ezt a helyzetet az árvízhez hasonlítani, viszont az érzés nagyon hasonló, annyi különbséggel, hogy most tudunk egy dátumot. Anno az emberek hallatlan összefogásról tettek tanubizonyságot. Minden férfi kiment a gátra (persze volt, aki nem, de azokról nem is érdemes szót emelni), és együtt töltötték, és pakolták a homokzsákokat. Otthon pedig összepakoltuk a legszükségesebbeket. Más állapot volt, ez abban hasonlít, hogy az emberek összefognak, mert ekkora igazságtalanságot - politikai manipulációt - nem lehet szótlanul tűrni.
Egyetlen egy dolgot érnek el ezzel, hogy még jobban kiábrándulunk ebből az országból. és ez szomorú. Igen, el lehet menni, és el is fogunk, de a tudat, hogy minden csak rosszabb lesz, nem hagy nyugodni.

A cafeblog természete

Nem itt kezdtem a blogírást, és gondoltam, eljött az idő, hogy átmenekítsem régi írásaimat... na de kiderült, hogy nem úgy van az. Szerencsémre, nem nagyon van több, mint 50 bejegyzésem, szóval akár egyenként is mehet, de ez igen nagy szívás annak, aki 100 felett jár. Nekiállok, de azért fura, hogy nem juthatok csak úgy hozzá a saját írásaimhoz.

A juharszirup

Elég kalandos úton jutottam hozzá (majdnem a sálam bánta) de sikerült. Pár napja láttam, hogy hogyan készítik, és nem is sejtettem, hogy 40 l "nedvből" készül 1 l szirup. Ez magyarázza az árát, de nagyon kíváncsi vagyok az ízére. Palacsinta mellé szánom, kellő tisztelettel fogjuk fogyasztani :)

Óbudai tévelygésem közben csináltam fotókat, csak nem tudom, hogyan lehetne őket idevarázsolni. Remélem, hogy nem kell hozzá sokat szenvednem, főleg a html-lel. De szeretném, ha szépen jelennének meg, és a kategóriák valahogyan linkként is működnének... na majd kialakul.

Túrógombóc Html közben...

Háát, beszippantott ez a nyelv, és remélem meg tudom tanulni a csínját-bínját. Enni is elfelejtek napközben, így most készül (vagyis épp összeáll, míg írok) a túrógombóc. Ami sült már el rosszul, remélem ez a recept beválik.

style="turogomboc; size: medium;" :)

Furcsa érzés

Nem tudom, hogy mit is érzek a ma reggel után...örömöt mindenképpen, de félelmet, szorongást, felszabadultságot, gátoltságot is vegyesen. Úgy tűnik, hogy jó hírt kaptam, és olyan ez, amikor a tenger fenekéről lassan közeledek a felszínhez, már látom, hogy süt a nap, de még nem értem fel, és nem jutottam levegőhöz. Az eltelt időt eddig sem érzékeltem, de most már sürgetőleg hat, hogy kerüljön pont a végére. Ha ez megtörtént, akkor leírok mindent, ami most még homályos.

Csodás reggel van, szikrázó, de őszi napsütés, hulló levelek, lehet, hogy kimegyek a Margitszigetre. Túlságosan fel vagyok pörögve, és ezt nem szabad, még. Mondjuk, van mit csinálnom, szóval jobb lenne ha maradnék a fenekemen, és nekikezdenék, hátha ha belemélyedek, akkor hamar végzek.

Nehezen

"Eljött az idő
amikor majd ujjongva
ünnepled érzekő önmagad
saját ajtódnál, saját tükrödben
s mindkettőtök egymásra mosolyog,

s azt mondja, ülj ide. Egyél.
Újra megszereted az idegent, aki magad voltál.
Adj bort. Adj kenyeret. Add vissza szívedet
önmagának, az idegennek, aki szeretett

egész életedben, akire fütyültél
egy másikért, aki kívülről ismer.
Vedd le a polcról a szerelmes leveleket,

a fényképeket, a csüggedt cédulákat,
hámozd ki önnön képed a tükörből.
Ülj le. Gyönyörködj életedben."

Ez a hétfő nagyon lassan, és nehezen indul. Persze, a hétfők természete már csak ilyen, de most a nap is elbújt a súlyos felhők között. Felébredtem, többször is, és nagyon nyugtalan voltam. Elkezdtem olvasni, nem volt már sok a könyvből... és tudtam, hogy szomorú lesz. Nincsenek szavak. Nem értékelek, nem kritizálok, csak hagyom, hogy átjárjon az az érzés, amit a történet kiváltott. Itt gőzölög mellettem a kávém, ami még nem sokkal fél6 után főtt. Most lenne valami megnyugtató abban, ha egy-két dátumot előre tudnék. Olyan, mint ha hetek, sőt, hónapok óta arra várnék, hogy elkezdődjön egy - másik - életem, miközben még a régit élem, és valami nem hagy elszakadni. Pedig már lezárnám, és a dolgok is erre mutatnak. Emberileg nem érzem magamat odavalónak, és így nagyon nehéz jónak lenni. Nehéz mosolyogni, tenni a dolgokat, odafigyelni mindenre. És a felelősség súlya is kezd elviselhetetlen lenni. Könnyedségre vágyom, nem arra, hogy ne kelljen dolgozni, hanem arra, hogy érezhessem, újra ura vagyok a körülöttem történő dolgoknak, a döntéseimnek, és az életemnek.
Egy dátumot szeretnék csak tudni, hogy ennek mikor lesz vége. Ha közeli, akkor az megadná az erőt a végéhez, ha távoli, akkor pedig tudnám, hogy még dolgom van.
Vannak dolgok, amelyekkel egyedül kell szembenézni. Más nem csinálhatja meg helyettem, bármennyire is szeretném. Ez a saját próbatételem, de talán már eleget bizonyítottam.

A boldogság nagyon képlékeny dolog. De az csodálatos, amikor észreveszem, hogy egy pillanatra minden jó, és vehetek egy nagy levegőt. Volt három napunk, mint mindenki másnak. Szerencsésnek mondhatnánk magunkat, mert egyikőnk sem dolgozott. Volt ebben sok jó, néha rossz, amiről nem tehetünk, és olyan percek, amiket semmiért sem cserélnék el.

"Ó nem azért, mert van boldogság,
Hisz az mint közeli veszteség elsietett előnye."

Nyugalom?!

Úgy látszik, hogy a nyugalom még várat magára, de talán 1-2 órán belül végleges a szabadság. Utálom, amikor utálok valakit, nem nagyon tudok mit kezdeni az érzéssel. Ez egyáltalán nem jó, de nem tudok megbocsátani, vagy inkább felejteni. Az idő persze majd segít, addig pedig az egyetlen eddigi taktikámhoz ragaszkodom: mosolygok, ha kérdeznek valamit, és amikor csak tudok, elvonulok a fotelembe, és elmenekülök abba a történetbe, amit éppen olvasok.

Az időutazó felesége teljesen más, mint egy könnyed regény...úgy jó, ahogy van. Sajnos már a felénél járok (azért sajnos, mert nagyon jó, és az ilyen könyveket nem szeretem hamar elolvasni, a történet viszont észrevétlenül halad az ujjaim között), egészen érdekes a nézőpontok váltása, és arra is nagyon figyelni kell, hogy ki, éppen hány éves, és hol van. Kíváncsi leszek egy-két dologra a filmben - hogy valósítják vajon meg, vagy egyszerűen csak kihagyják. És még nem néztem meg, hogy ki a zeneszerző - na de majd most. Ó. A zeneszerző számomra ismeretlen, ami nagy kár, mert örültem volna egy Newmannek, vagy Desplatnak. Na nem baj, remélem, hogy nem szúrták el nagyon. Jövő héten kiderül.

Állatkert

Nem fogok finomkodni, a mai nap nem egészen úgy indult, ahogy az a nagy könyvben meg van írva(eleve 2,5 órát vonatoztam) . Na jó, mégis óvatosan fogalmazok, mert bár itt nincs nyomdafesték, a képernyő sem nagyon tűrné a szavakat, amiket használnék. Sok értelme nem lenne, már kimérgelődtem magamat, csak még mindig nem értem az embereket.
Miért jó az bárkinek, hogy ha a másikat megalázza, vagy leordítja köszönés nélkül (utóbbi már nem a saját, de egy szomszéd volt)? Nem jutok dűlőre, hogy milyenfajta örömet, vagy elégtételt jelenthet az egyeseknek, hogy becsmérelnek, vagy vádaskodnak, esetleg elégedetlenkednek...még sorolhatnám.
Van, akivel megtehetem, hogy visszaszólok, van, akinél nem érdemes, és van, hogy csak mosolyok - na ez a legrosszabb nekem, mert nem mutathatom meg, hogy tényleg mit érzek, és hogy legszívesebben nyakon önteném egy vödör vízzel.

Ilyenkor persze, eszembe jut, hogy csak pozitívan, és igyekszem a dolgok jó oldalát nézni, de több jó kell, hogy a sok rosszat ellensúlyozza.
Pl. 3. hét várakozás után hozzájutottam Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége c. könyvhöz, ráadásul egy kedvesebb kiadásban, mint amire számítottam (lsd. fent) - mostanában leszoktam a könyvvásárlásról, több okból: még nem raktuk össze a plusz könyvespolcot, túl nagy a választék, ezért inkább könyvtárba járok, és a megmaradó pénzből jó kajákat főzök.
Van egy hetem elolvasni - akkor lesz a könyvből készült film premierje - ami bőven elég :)

A vonaton pedig befejeztem Kunderától - A lét elviselhetetlen könnyűségét, amiről azt gondoltam, hogy nehezebb olvasmány, nem olvastam még tőle egy könyvet sem. Apa nem szereti, de nekem tetszett. Érdekes történet, sok szemszögből, ez élet sok-sok egyéni furcsaságára rávilágít. Jó ilyet olvasni, ezáltal, ha picit is, de többnek érzem magamat.
Egész megkönnyebbültem. Most már jó fordulatot kell, hogy vegyen a nap, és ezt 3 nap pihi követi :):)

Julie&Julia

Nagyszerű film, nagyon vártam már a premiert, plusz azt a pár napot, amíg fellelek egy olyan mozik, ahol akció is van :) multiplexben azért mégsem olyan Így a Puskinra esett a választás, és elképesztő volt a terem mennyezete! Mintha egy kastély báltermében ültünk volna, azzal a különbséggel, hogy ez azért mégiscsak egy mozi.
Szóval a környezet jó volt, a társaság pedig... :) Az első pár képkockán már figyelmes lettem a zeneszerzőre: Alexandre Desplat, akit nagyon nagyon szeretek, és amihez ő szerez zenét, rossz nem lehet (lásd Coco Chanel, vagy Benjamin Button). Nekem őszintén szólva a Chanel zenéje jobban tetszett, de ez sem volt rossz. Pörgött a film, Meryl Streep megint nagyot alakított, és nem csak az evéshez, és főzéshez hozta meg a kedvet, hanem a blogoláshoz is.

Előtte, közben, utána is nagyon boldog voltam. Meleg pudingos gofrit ettünk előtte, utána pedig hazasétáltunk, és a holnapi - azaz a mai vacsira - fájt a fogunk. Ugrándozni tudtam volna, rég nem éreztem ilyen jól magamat. Na nem minden ilyen fenékig tejfel, de ez jókor jött.
Utána pedig a Debrecen játszott BL meccset, és nő létemre végignéztem :) Eszméletlen volt. Nem is találok rá szavakat. Küzdöttek, rúgták a gólokat, csak sajna megkímélték a csúnya olaszokat. Nem tetszett egy olasz sem. Mindegyiknek lobogott a vizes haja, ami biztosan nagyon vadító szárazan, de így izzadtsággal telítve nem igazán... ízlések és pofonok