Feldmár

Lassan fűztem át magamat a mondatokon, oldalakon, és a könyvön. Olyan sokat adott, újat, másat, mint ahogy azt az egyetemen tanuljuk. Nyilván, sok tapasztalat kell ahhoz, hogy valaki így vigyen terápiákat, ugyanakkor talán ez a módszer áll a legközelebb ahhoz, ami a segítő kapcsolat alapja lehet. Mert hiába állítok fel rengeteg diagnózist valakiről, attól még nem ismerem meg, csak távolítom, és kifejezem, hogy ő itt beteg-státuszban van.
Viszont az is nagyon nehéz, hogy a terápiában teljesen a másikra tudjunk figyelni, és ott lenni vele. Nem irányítani, nem dominálni, csak figyelni, hogy mire van éppen szüksége, és fogni a kezét, miközben félelmek, és szorongások gyötrik.
Érdekes hivatást választottam, és nem is kezdem még el gyakorolni. Talán nem is lehet elkezdeni még. Vagy csak bátorság kérdése. Nem tudom. Mindennek meg lesz a maga ideje, de kezdek türelmetlen lenni - ami pedig jóra sosem vezet.
Nagyon sok dologban egyet kell értenem Feldmárral, csak ez tőle hitelesen hangzik, mástól azonban nem szeretik elfogadni, hogy nem a szokványos, klinikai terápiát viszi. Egyszóval nagyszerű könyv volt, ami nem egyszer olvasós kategória, hanem néha-néha jó felütni, és megnézni, hogy nyílik ki, mert szerintem mindenki számára tartogat valami. Csak észre kell venni, és befogadni.