Nehezen

"Eljött az idő
amikor majd ujjongva
ünnepled érzekő önmagad
saját ajtódnál, saját tükrödben
s mindkettőtök egymásra mosolyog,

s azt mondja, ülj ide. Egyél.
Újra megszereted az idegent, aki magad voltál.
Adj bort. Adj kenyeret. Add vissza szívedet
önmagának, az idegennek, aki szeretett

egész életedben, akire fütyültél
egy másikért, aki kívülről ismer.
Vedd le a polcról a szerelmes leveleket,

a fényképeket, a csüggedt cédulákat,
hámozd ki önnön képed a tükörből.
Ülj le. Gyönyörködj életedben."

Ez a hétfő nagyon lassan, és nehezen indul. Persze, a hétfők természete már csak ilyen, de most a nap is elbújt a súlyos felhők között. Felébredtem, többször is, és nagyon nyugtalan voltam. Elkezdtem olvasni, nem volt már sok a könyvből... és tudtam, hogy szomorú lesz. Nincsenek szavak. Nem értékelek, nem kritizálok, csak hagyom, hogy átjárjon az az érzés, amit a történet kiváltott. Itt gőzölög mellettem a kávém, ami még nem sokkal fél6 után főtt. Most lenne valami megnyugtató abban, ha egy-két dátumot előre tudnék. Olyan, mint ha hetek, sőt, hónapok óta arra várnék, hogy elkezdődjön egy - másik - életem, miközben még a régit élem, és valami nem hagy elszakadni. Pedig már lezárnám, és a dolgok is erre mutatnak. Emberileg nem érzem magamat odavalónak, és így nagyon nehéz jónak lenni. Nehéz mosolyogni, tenni a dolgokat, odafigyelni mindenre. És a felelősség súlya is kezd elviselhetetlen lenni. Könnyedségre vágyom, nem arra, hogy ne kelljen dolgozni, hanem arra, hogy érezhessem, újra ura vagyok a körülöttem történő dolgoknak, a döntéseimnek, és az életemnek.
Egy dátumot szeretnék csak tudni, hogy ennek mikor lesz vége. Ha közeli, akkor az megadná az erőt a végéhez, ha távoli, akkor pedig tudnám, hogy még dolgom van.
Vannak dolgok, amelyekkel egyedül kell szembenézni. Más nem csinálhatja meg helyettem, bármennyire is szeretném. Ez a saját próbatételem, de talán már eleget bizonyítottam.

A boldogság nagyon képlékeny dolog. De az csodálatos, amikor észreveszem, hogy egy pillanatra minden jó, és vehetek egy nagy levegőt. Volt három napunk, mint mindenki másnak. Szerencsésnek mondhatnánk magunkat, mert egyikőnk sem dolgozott. Volt ebben sok jó, néha rossz, amiről nem tehetünk, és olyan percek, amiket semmiért sem cserélnék el.

"Ó nem azért, mert van boldogság,
Hisz az mint közeli veszteség elsietett előnye."