Alig vártam, hogy írhassak. Egyre csak olvastam, és olvastam, és közben gyűltek a gondolatok. De előtte valamit idézni szeretnék. Nem szokásom, de ezt nagyon magaménak érzem, többek között:
"Várakoztunk. S a várakozás tisztára söpörte a lelkeket. Mert az ember a várakozásban figyelni kezd. Elcsöndesedik. Más lesz a fontos, vagy más is fontos lesz a számára. Valahogy úgy, ahogy egy kisbaba készülődik. Ott legbelül. Kell a körülötte élőknek az a kilenc hónap. Kell, hogy megszülessen a vágy, a kíváncsiság, a feltétlen odaadás az után a kis jövevény után. Kell a megszentelt idő. És a várakozás ideje, a vágyakozás percei, ha nem is tudunk róla, megszentelt percek. Valami történik az emberrel, amikor valakire vagy valamire vár." (S. E., Pókfonálon)
Várni nehéz, vannak a türelmetlenségnek is szakaszai, aztán egyszer csak minden elcsitul. Már nincs akarat, csak a remény apró csírája, és a várakozás. Szüntelenül. Egyszer mindennek eljön az ideje, kérdés, hogy kibírjuk-e addig. Nehéz. Sokszor fáj, szorít. De az ilyen napfényes reggeleken valahogyan mégis minden szép. A Nap mindig süt, csak sokszor felhők takarják, és ilyenkor csak ritkán látjuk teljes ragyogásában. A testünknek nem sok meleget ad, a lelkünknek annál többet.
Úgy érzem a hosszú hónapok várakozása megtanított sok mindenre... és megtanultam értékelni azokat a dolgokat, amik körülvesznek. Talán egyszer meghozza gyümölcsét minden.
Nem tudok elszakadni a Pán Péter zenéjétől, annyira jól esik hallgatni, játszani pedig még jobb lenne. Talán lesz valamilyen megoldás egy zongora 300 km-eres utaztatására. És talán helyet is találunk neki.
"Várakoztunk. S a várakozás tisztára söpörte a lelkeket. Mert az ember a várakozásban figyelni kezd. Elcsöndesedik. Más lesz a fontos, vagy más is fontos lesz a számára. Valahogy úgy, ahogy egy kisbaba készülődik. Ott legbelül. Kell a körülötte élőknek az a kilenc hónap. Kell, hogy megszülessen a vágy, a kíváncsiság, a feltétlen odaadás az után a kis jövevény után. Kell a megszentelt idő. És a várakozás ideje, a vágyakozás percei, ha nem is tudunk róla, megszentelt percek. Valami történik az emberrel, amikor valakire vagy valamire vár." (S. E., Pókfonálon)
Várni nehéz, vannak a türelmetlenségnek is szakaszai, aztán egyszer csak minden elcsitul. Már nincs akarat, csak a remény apró csírája, és a várakozás. Szüntelenül. Egyszer mindennek eljön az ideje, kérdés, hogy kibírjuk-e addig. Nehéz. Sokszor fáj, szorít. De az ilyen napfényes reggeleken valahogyan mégis minden szép. A Nap mindig süt, csak sokszor felhők takarják, és ilyenkor csak ritkán látjuk teljes ragyogásában. A testünknek nem sok meleget ad, a lelkünknek annál többet.
Úgy érzem a hosszú hónapok várakozása megtanított sok mindenre... és megtanultam értékelni azokat a dolgokat, amik körülvesznek. Talán egyszer meghozza gyümölcsét minden.
Nem tudok elszakadni a Pán Péter zenéjétől, annyira jól esik hallgatni, játszani pedig még jobb lenne. Talán lesz valamilyen megoldás egy zongora 300 km-eres utaztatására. És talán helyet is találunk neki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése