2010. november 10., szerda

Eső

zuhogó őszi zápor ablakra kopog
pereg kopog az elfüggyönyzött szívre
beledobol a szoba ütemébe a bútorok dallamába
átlátszó gilisztasereg ereszkedik ablaküvegen
zörög
mocorog
zúg
sziszeg
lépdel az éberálom sivatagában
utazik idegen világ sivatag síkján
élő határtalan szívben vándorol..

Weöres Sándor, Őszi zápor

A verset Vicánál találtam, nekem sajnos nincs Weöres kötetem, de nála olyan sok szépet olvasok, hogy vágyok rá én is. A vers nagyon találó, és ha így folytatja az idő, egész nap zongorázni fogok. A pakolásról ugyanis le vagyok tiltva, mert nálam nehezebb dolgokat próbálok ide-oda húzogatni... Nagyon érdekes tapasztalat ez egyébként, mert nagyon jól megmutatja  a határaimat, és a hibáimat is. Nehéz ezekkel így szembesülni, és azzal is, hogy a határok egy darabig tolhatóak, de azt hiszem megtaláltam azt a pontot, ahonnan nincs tovább. Ez igazán jó. Önismeretben legalábbis. Elfogadni pedig iszonyú nehéz.
A Finding Neverland zenéjét hallgatom, régen láttuk már. Szülinapra készülök amúgy, itt van mellettem a csinos (blokk hátuljára felírt) bevásárlólista (amit majd nem használok) gyűjtögetem rajta a dolgokat, szóval ideje lesz boltba menni, mert minél hosszabb, annál rosszabb lesz a pénztárnál.
A férjem lép egy újabb évtizedbe, ezt meg kell ünnepelni. Szerencsére sok olyan ember el tud jönni, akit nagyon szeretünk. Jó lesz együtt.
Ja, a blogmotor megbolondult, és mindent középre rak. Engedem.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése