2010. november 23., kedd

Játszom



A kottán még nem száradt meg a nyomtatófesték. Szerencsére mindig találok egy szívemnek kedves szerzeményt, amit megtanulhatok játszani (főleg mióta egy városban vagyok a zongorámmal). Csodálatos dolog az, amikor valaki ilyen zenét szerez. És az is az, amikor az ujjaim egyre pontosabban követik a leírt hangokat, és megszületik a zene. Majd az idő elteltével, amikor már a hangokra annyira nem kell figyelni, magával ragad. Ott kezdődik a végtelen. Idő és tér megszűnik, nem kell gondolkozni, csak hagyni, hogy a zene szóljon. Nem tudatos szint ez már, valami más. De remélem, hogy gyógyító erővel bír, szükségem lenne rá.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése