Két nap két film

Ez volt az első. Nagyon régóta halogatom, hogy megnézzem, nem éreztem magamat elég erősnek egy ilyen filmhez. Talán jobb is így, mert most sokkal jobban át mertem magamat adni neki, mint pár hónappal ezelőtt tettem volna.
Nem is találom a megfelelő szót a történetre, talán angolul a "stunning" lenne a megfelelő, magyarul nem tudom. Másabb cselekményre számítottam, és így még nagyobb volt a rám gyakorolt hatása, mint azt vártam.
A zenéjével is elégedett voltam, bár, nem ismerem a zeneszerzőt, tetszett.


A második.

Bármikor újra megnézném. Moziban biztosan sokkal sokkal jobb, de azzal 9 évet késtem... Pár név: Anthony Hopkins, Mychael Dyanna. Az egyik a főszereplő, a másik a zeneszerző. Sajnos megvan az a rossz szokásom, hogy egy-két kivétellel a rendezőkről elfelejtkezem. Mert inkább a zene érdekel, persze néha a rendező is, mert ő jegyzi a filmet.
Látszólag pár apró történetet fűztek egymásba itt, de azt valami olyan fonállal, hogy teljesen elvarázsol. Igen, kellett ehhez a vonatozás, és a lelkileg teljesen kiégett, fáradt állapot, így másképpen hatott. Könnyedén játszott az érzésekkel, és olyan dolgokra mutatott rá, amelyek igazán értékesek. Egy ilyen történet szerintem többet ér 100 hollywoody egyszernézősnél...
De ez elég ritka... úgy értem, hogy kevés olyan film van, ami ilyen érzéseket okoz... amikor pár óráig nincs kedvem beszélni, mert valahol máshol járok. Azért az is nagyon jó, hogy van aki ezt tolerálja...