2010. március 1., hétfő

Így, ahogy vagyunk

(plakátot még nem találtam, és ez egy korábbi bejegyzés - 02.24., csak akkor nem működött a blogger)

Az Urániában voltam, most először. Egy olyan délelőttön, amikor kevesen vannak, ráadásul a filmet is egy olyan teremben vetítik, ahol nincs térerő. Hiába szeretnének zavarni, itt egyszerűen nem lehet. Ez tetszik. És az is, hogy páran néztük csak ezt a filmet. Egy időben vetítették az Egyszerűen bonyolulttal, és mindenki arra ült be.
Ez a film, valahogy nagyon megkapó, és nagyon magyar volt. Annyira egyszerűen mutatja be az emberi sorsokat, hogy tényleg belefeledkezünk, hogy ez “csak” egy film. Alapja van bőven, gondolom simán ki lehetne írni a végére, hogy “Igaz történet alapján”... Lehetne beszélni a korrupcióról, de ebben az országban mindenki ezt csinálja, és mindenki tudja, hogy ez van. Ezért nem haladunk előre, de amíg az a fontos, hogy kinek a zsebébe  mennyi csúszik, addig ez így is fog maradni.
Szomorú.

Volt egy érdekes, kiismerhetetlen ritmusa a filmnek, ami szintén tetszett - ja, és igen, a zene is. Szép volt a zongora, jól illeszkedett, és jókor szólalt meg. Tényleg jól összerakták, élmény volt. Feltámadt bennem a vágy ez után az egyszerűség után, amikor csak úgy szalonnnázgattak, vagy teázgattak, és néztek ki a végtelen mezőre. Hiányzik már a tücsökciripelés, ami az egyik kedvenc dolgom a nyárban.
De ugyanakkor megrendítő volt, mélyen. Hogy milyen dolgokon múlnak az emberi sorsok, milyen következményei vannak egy találkozásnak, egy szerelemnek, egy üzletnek.
Sok-sok vetület, sok gondolat, tényleg egy mélyreszántó film volt, és mostanában ez azért ritka. Vannak jó magyar filmek, de többnyire vidámak, közönségszórakoztatóak. Ez nem lesz tömegfilm, de talán annál ízletesebb csemege az ínyencek számára.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése