2012. május 17., csütörtök

Izgatottan

Több okból is: ez egyik, hogy holnap  - vagyis már ma éjszaka - öregebb leszek egy évvel, és ennek örömére nagyszerű dolgoknak nézek elébe. Aztán azért még szombaton remélem a csapatunk - igen, milyen furcsa dolog is ez a "helyi identitás", annyira szurkol mindenki, hogy visszajusson a csapat a PL-be, hogy én is remélem, sikerül nekik, máskülönben tök szomorú lesz itt mindenki.
Aztán vasárnap Alton Towers, amit alig várok már, egy hátránya van, hogy nem itt van a városban, tehát korán kell kelni, és elég sokat vezetni. De mindezt majd feledteti a sok adrenalin. 
Persze, ez olyan szempontból jó, hogy lehet porridge-ot enni reggelire, amire most egészen rákattantam (aztán tudom majd mi lesz, 1-2 hónap múlva rá sem bírok nézni pár hétig).

Volt amúgy mostanság mindenféle dolog - kanapécserebere, (réginek a szétfűrészelése is landlord által), majd hatalmas esőzés megintcsak - kertárvíz, aminek most isszuk a levét, mivel ma nagy dicsőséges mozdulattal kihúztam az első újhagymát a földből - látszatra szép is volt - és amikor beleharaptam, hát... mit mondjak, olyan volt, mintha csapvizet innék... szinte semmi hagymaíz, csak víz, víz...
Ez lett hát a kertárvíz eredménye, nem tudom, mi lesz így - vízfokhagyma, vízsaláta, vízeper.... uh, nem örülök. Ja, az üvegházban pedig moha van mindenhol, gondolom a páratartalom kicsit magas (pedig szellőztetek elég sokat).
Szóval lehet tényleg vizinövények után fogok nézni, mert ez így nem jó, szegényhagymák.

De az nem felejteném el megjegyezni - note to self haha - hogy a május tényleg szép hónap, még most 9kor is világos van, egy hónap múlva már 10kor is világos lesz, ez annyira jó! Nagyon szeretem ezt az időszakot annak ellenére, hogy még mindig fűteni kell, küszöbön a nyár, és ez szuper.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése