"Veryone, who visits this place,
Brings happiness.
Some by coming in...
Some by coming out."
Újra itthon, hát, mit is mondjak, nem volt könnyű felszállni a repülőre (nem mintha ebben bárki meg akart volna akadályozni sajnos), így most a tervezés fázis jön, hogy minél hamarabb újra lehessen repülni, de nem as a tourist. Csodálatos helyeken jártunk, nagyszerű emberekkel ismerkedtünk meg, az érzés leírhatatlan. Volt, amikor ropogó tűz mellett hallgattunk éneket és hárfát, pubban a helyi zenészeket, vagy csak ültünk az ablakban, és bámultuk az óceánt (igen, óceánra nézett a szobánk...). Teljesség, harmónia, és egy rakás új dolog: tandem, óceánonhajózás - "tengeribetegség", homár, stoppolás, bulmers minden mennyiségben, stb.stb.... Vissza kell menni, nincs mese. Hiányoznak a baloldalon közlekedő autók, az ír ritmus - hogy nem kell feltétlen megállni a piroslámpánál - a kedves emberek, a zöld mezők tehénkékkel, és birkákkal, az apró házak a maguk bájával.
Nagyon nem jó visszaváltani magyar üzemmódba (ma rögtön az okmányirodában kezdtem, csak a vicc kedvéért), furcsa újra goromba, rosszkedvű emberekkel találkozni. Ezt nem lehet megszokni. Megszökni lehet.
Where rainbows end...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése