Vitt már minden irányba, érezzük is ennek a súlyát, örömét, jóságát. Jó hazait enni, látni, szagolni nem annyira. Persze, fura, hogy inkább citromos sör, mint túró rudi (azért abból is eltűnt már jópár), és az még furcsább, hogy a férjem éppen szaloncukrot evett...
Valahogy ittmaradt, és szavatossága szerint jó. Ízre? Ha húsvéti nyúl alakú lenne én is megenném. Hiányzik a gépecském, már ma is kerestem, és a kis piros békánk is hiányzik. Meg a tenger. Jó lesz azért hazamenni.
Időzavar is van, ha ránézek az órára, rögtön az jut eszembe, hogy akkor most hány óra van? Sütöttünk szalonnát... hát, ezek olyan dolgok, amik csak itthon ilyenek. Újhagyma, retek, paradicsom, sonka, szalonna, kolbász, zsíros kenyér. Szerintem ilyen koleszterinszinttel fel sem fognak engedni a repülőre.
Olvastam Nők Lapját, főleg ugye Schaeffer Erzsébetet... meg kellene találnom egy könyvét, el is vinném magammal, mint egy kis kincset (nem adják most azt hiszem ki). Van is hozzá - előre már - dedikálásom. Aki talál valahol - Pókfonálon c. könyvet - szóljon, írjon, küldjön galambot.
Holnap túrázunk szerencsére, természet, barátok, szél, eső. Pihenni kellene, 'koránkelés' lesz. Már csak három éjszaka Magyarországon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése