Szösszenetek

Mivel itthon voltunk tegnap este, kicsit későn, de nyakunkba vettük a várost. Én - lévén kezdő ebben a dologban - nem is sejtettem, hogy ENNYIEN lesznek. Tetszett a nyüzsgés a városban, nagyon jó hangulata volt az egésznek, de semmi több. Arra gondoltunk, hogy a Labirintus lesz az első, hát, az lett az utolsó is egyben. Amikor megláttuk a sort, egyszerűen továbbmentünk, sétálgattunk, nézük a házakat/Dunát/mikormit. Tülekedni, sorbanállni, türelmetlenkedni viszont egyáltalán nem volt kedvem, máskor is nyitva van minden, nem csak ezen az egy éjszakán. Már pedig úgy tűnt, hogy az embereknek csakis kizárólag ilyenkor jut eszébe múzeumba menni. Pedig az tömegben nem olyan jó, talán kivétel a Louvre, ahol általában sokan vannak.

Tegnap még ráadásképpen fagyasztott pizzát vettünk, konkrétan egy egészen méretes példányt, és el kell mondjam, ez a gasztronómia halála. Szörnyű volt, és a sohatöbbé kategóriába került. Inkább több tésztát gyúrok be egyszerre, mint hogy ilyet kelljen enni. Ma ezért mindenféle finomságot sütöttem, elég sok időbe telt, és ki is döglöttem. Jöhetnek a meccsek...

Egy kis lélekmelegítőnek pedig - ha már a nap nem hajlandó sütni - e.e.cummingstől egy vers:

Magamban hordom a szívedet,
a szívemben hordom,
mindig itt van velem.
Bárhová megyek,
mindig kell nekem.
És akármit teszek,
bármi lesz,
te ott leszel kedvesem.
A Sors nem riaszt,
mert te vagy a sors nekem.
Nem kell világ, ennél szebb,
mert te vagy a világ, igen.

Íme a titkok titka,
mit senki sem tud.
Gyökere minden gyökérnek,
rügye minden rügynek.
Egek feletti ég a fán,
mely maga az élet.
Mely magasabbra nő,
mit a lélek remélhet,
vagy elme megérthet,
mint az alá nem hulló
csillagok csodája.
A szívemben őrizlek,
                                         ott őrizlek a szívemben.